Döntetlenek a BL-negyeddöntőben

<p>A címvédő Manchester United hazai környezetben az FC Portóval, míg az Arsenal a Villarreal vendégeként játszott döntetlent a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén, kedden.</p>

A Vörös ördögök híveinek különösen fájó lehet, hogy nemcsak az eredmény kedvezőtlen számukra, hanem játékban sem sikerült felülmúlniuk a portugálokat, sőt, a mérkőzés egyes részeiben kontratámadásokra voltak kénytelenek berendezkedni. A vendégek gyorsan vezetést szereztek Rodriguez tökéletesen helyezett lövésével, a hazaiak csupán egy kapitális védelmi hiba - Wayne Rooney egy hazaadásra csapott le - révén egyenlítettek.

A második játékrészben már inkább az angolok akarata érvényesült, s Tévez hajrában szerzett találatával úgy tűnt, hogy érvényesül a papírforma, csakhogy a Porto nem tört össze, és sikerült válaszolnia.

A portugál gárda 13. angliai fellépésén mindössze másodszor kerülte el a vereségét, legutóbb szintén az Old Traffordon hajtotta végre ezt a bravúrt. Öt évvel ezelőtt a BL-nyolcaddöntőben Costinha 90. percben szerzett egyenlítő találata a továbbjutást jelentette a végső győzelemig menetelő Porto számára. Könnyen lehet, hogy Mariano 89. percben lőtt gólja is döntőnek bizonyul, hiszen hazai pályán még nem szenvedett vereséget a Porto angol csapattól.

A másik találkozón 1-1-es döntetlen született Villarrealban, ami az Arsenalnak kedvez a visszavágót illetően. Az Ágyúsoknál a kapus Almuniát sérülés miatt le kellett cserélni.

BL, negyeddöntő, első mérkőzések:
Manchester United (angol)-FC Porto (portugál) 2-2 (1-1)
g: Rooney (15.), Tévez (85.) illetve Rodriguez (4.), Mariano (89.)

Villarreal (spanyol)-Arsenal (angol) 1-1 (1-0)

gól: Marcos Senna (10.), illeve Adebayor (66.)

A visszavágókat jövő szerdán rendezik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?