Doky a legeredményesebb

A díjat a Rozsnyón rendezett gálán vehette át. „Többen mondták, hogy már régen meg kellett volna kapnom ezt az elismerést, de ez nem életműdíj, hanem tényleg az adott évre vonatkozik. Nekem pedig 2011 nagyon jó évem volt, korábban sosem zártam ilyen sikeres évet. Minden nagy versenyről érmet hoztam, dobogóra álltam Világkupa-versenyeken, háromszoros szlovák bajnok lettem, s majdnem megnyertem a világbajnokságot” – mondta lapunknak Tóth László, aki abba a furcsa helyzetbe került, hogy szövetségi kapitányként neki kellett döntenie az év legjobbjairól. – Senki nem kérdőjelezte meg az elsőségem jogosságát. Egyértelműen meghatározott kritériumok alapján választjuk ki, ki lesz a legjobb. Akkor merülhet fel dilemma, ha valaki itthon szinte mindent megnyert, de nemzetközi szinten nem voltak eredményei, míg más itthon talán szürkébb volt, de valamit elért egy világversenyen. Az én esetemben viszont nem állt fenn ilyesmi: itthon és a nemzetközi mezőnyben is jól teljesítettem.”

Doky október óta vezeti a szlovák válogatottat, s az új szerepkör saját bevallása szerint a versenyzésének is jót tett. „Sok a munkám a válogatott körül, kevesebbet tudok edzeni, viszont sokkal nyugodtabb vagyok. Ez a vb-n is megmutatkozott. Feltették nekem a kérdést: mi van, ha veszíteni fogsz? Azt feleltem: semmi, ha valaki megver, legközelebb majd visszavágok. Érzem, hogy nagyon fog hiányozni nekem a versenyzés. Nem is fogom egyszerre abbahagyni, de idén kevesebb versenyen fogok indulni. Fokozatosan kell akklimatizálódnom. A következő, riói vb nagyon vonz, mert mindent megnyertem, de a vb-arany hiányzik a gyűjteményemből.”

Tóth László tisztában van vele, hogy szövetségi kapitányként és edzőként (klubja, a Szepsiben működő Doky Kickboxing Team egyre fejlődik, s versenyzői a Szlovák Kupában is eredményesek) védencei lelkivilágával is törődnie kell: „Tudom, mit élnek át a srácok, s azt is látom, mikor fenyegeti őket a kiégés. Ilyenkor fel szoktam idézni a gyerekkorukat, eszükbe juttatom, menynyire vágytak arra, hogy egyszer meccset nyerjenek, vagy nemzetközi versenyen induljanak. Én is így voltam vele. Először csak a spárgát akartam tudni, aztán egy meccset nyerni, aztán Szlovák Kupát nyerni, szlovák bajnoknak lenni... De ha az ember már tizenharmadszor lesz szlovák bajnok, akkor feljebb kell tenni a lécet: nemzetközi sikerekért, világbajnoki címért kell harcolni. Másnál viszont már egy kisebb eredmény is óriási dolog. Azt szeretem mondani: senkit nem a magasság alapján kell megítélni, ahol van, hanem a mélység szerint, ahonnan indult.”