Pozsony. Kiváló eredményeivel hívta fel magára a figyelmet az idén a szlovák pályakerékpár-válogatott. Ondrej Šulek edző védencei mindhárom Világ Kupa-versenyen dobogón végeztek. Moszkvában 31 pontot szereztek, Mexikóban ezt további 33-mal növelték.
Dobogón a legjobbakkal
Az edző szerint a dobogós helyezések megszerzésében az is közrejátszott, hogy a kerékpár-nagyhatalmak (mint például Franciaország) több kiváló kerekessel is rendelkeznek, ezért Moszkvába más indulókat küldhettek, mint Mexikóba, így egyik helyen sem szerepeltek a legerősebb összetételben. „Mi ezt sajnos nem engedhetjük meg magunknak, mindegyik verseny-zőnket indítani kell. Nekünk még tartalékaink sincsenek, egyszerű-en nincs utánpótlás. Mostanában nem vonz annyi érdeklődőt a versenyszerű kerékpározás, mint régebben” – panaszkodott Šulek.
Az egész világot rettegésben tartó SARS-járvány a válogatott terveit is keresztülhúzhatja. Szeretnék meg-győzni a Nemzetközi Kerékpár Szövetséget, hogy a kiváló eredményekre való tekintettel távol maradhassanak az idei utolsó, sydney-i VK-ról. „Veszélyes volna az ausztráliai út, mert mindenképpen valamelyik kelet-ázsiai országban lenne az átszállás, és ez a halálos kór miatt eléggé kockázatos” – zárta gondolatait a csapat edzője. (sd)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.