Novak Djokovic, a világ jelenlegi első számú férfi teniszezője közleményben ismerte el, hogy hibás döntést hozott decemberben, amikor koronavírusosan adott interjút a francia L'Equipe sportlapnak.
Djokovic elismerte, hogy hibázott, csütörtökön dőlhet el a sorsa
A szerb világsztár múlt szerdán érkezett meg Melbourne-be, az ausztrál nyílt bajnokság helyszínére, de a reptéren nem engedték be az országba, visszavonták belépési engedélyét, órákig egy szobában kellett várakoznia, majd egy erre a célra kijelölt hotelben szállásolták el. A vízumát hétfőn bírósági döntés nyomán visszakapta, az ugyanakkor továbbra is kérdéses, hogy indulhat-e a Grand Slam-tornán.
Djokovic korábban oltásszkeptikus kijelentéseket tett, így Ausztráliába érkezése óriási felháborodást váltott ki, mivel felmerült a gyanú, hogy kivételeztek vele. A játékos ügyvédei szombaton olyan iratokat tettek közzé, melyek szerint Djokovic november közepén megkapta a beutazáshoz szükséges vízumot, december 30-án pedig az orvosi mentességről szóló igazolást is. Utóbbit annak alapján, hogy december 16-án pozitív tesztet szolgáltatott.
A 20-szoros GS-győztes azért jelentetett meg szerdán közleményt az Instagram-oldalán, mert a botrány nem csitult körülötte, nyilvánvalóvá vált, hogy pozitív tesztje ellenére nem vonult karanténba és a lapinterjú mellett egy gyerekek számára rendezett nyilvános eseményen is részt vett.
„Nem kaptam meg az értesítést a PCR-teszt pozitív eredményéről addig az eseményig. A következő napon, december 18-án a belgrádi teniszközpontomban adtam egy jóval korábban leegyeztetett interjút a L'Equipe-nek. Miután megtudtam az eredményt, azon a beszélgetésen és fotózáson kívül minden más programomat lemondtam” – írta közleményében Djokovic. – „Kötelességemnek éreztem, hogy megcsináljam az interjút, mert nem akartam cserbenhagyni az újságírót, ugyanakkor ügyeltem a biztonságos távolság megtartására és a fotózást leszámítva végig maszkot viseltem. Amíg azt követően hazafelé tartottam, hogy karanténba vonuljak, rájöttem, hogy hibás döntést hoztam és egy későbbi időpontra kellett volna halasztanom az interjút.”
Nem csupán emiatt kellett most magyarázkodnia, hétfőn ugyanis különböző weboldalakon és a közösségi médiában olyan fotók és videók jelentek meg, amelyek állítólag bizonyítják, hogy a Monacóban élő Djokovic az ausztráliai utazását megelőző 14 napban Szerbiában és Spanyolországban is tartózkodott, miközben ő nemmel felelt arra a kérdésre, hogy a melbourne-i útját megelőző két hétben járt-e külföldön.
„Az utazási nyilatkozatomat a csapatom töltötte ki az én nevemben, ahogy ezt az országba érkezésemnél is elmondtam a határőröknek. Az ügynököm már korábban sajnálatát fejezte ki az adminisztrációs hiba miatt, azért, hogy rossz mezőt jelölt be az űrlapon a korábbi utazásokra vonatkozó résznél. Ez egy emberi hiba volt, de semmiképpen sem szándékos. Kihívásokkal teli időket élünk a világjárvány alatt, és ilyen hibák előfordulnak” – jegyezte meg a 34 éves sportoló.
Az Australian Openen kilencszer győztes, címvédő teniszezővel kapcsolatban a végső döntést Alex Hawke bevándorlásügyi miniszter hozza meg, legkorábban csütörtökön, aznap, amikor a hétfőn rajtoló GS-viadal sorsolását tartják. A szerb parlament szóvivője, Ivica Dacic korábban aggodalmát fejezte ki, hogy ha Hawke kiutasítja Djokovicot Ausztráliából, akkor a világelső a következő három évben nem utazhat be az országba.
Az óriási nemzetközi visszhangot kiváltó ügyben a szerb és az ausztrál miniszterelnök kedden egyeztetett egymással.
Előbbi, Ana Brnabic egy keddi interjúban – még a teniszező közleményének megjelenése előtt – bírálta Djokovicot, és kijelentette, hogy decemberben megsérthette a szerb törvényeket, azzal hogy fertőzötten nem maradt karanténban.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.