Díjugratás a Czajlik-rancson

díjugratás
Dunatőkés |

A hétvégén ismét lovas ünnepre készülnek a Czajlik-rancson, a múlt heti díjugrató viadal után ezúttal nemzetközi díjlovagló versenyre kerül sor. 

A Donau Bohemia Trophy 2019 nevű akción négy ország, Szlovákia, Magyarország, Ausztria és Csehország lovasai vesznek részt, nagyjából egyenlő eloszlásban. A mintegy 60-70 lovaspáros között az érintett országok legnagyobb nevei is ott lesznek. A szervezők számára külön megtiszteltetés, hogy elfogadta meghívásukat Dallos Gyula örökös magyar bajnok, a magyarországi lovaságazat miniszteri biztosa is. „A versenyek kora reggeltől késő estig zajlanak szombaton és vasárnap is, reggel hét vagy nyolc órai kezdettel. Ebben a sportágban ugyanis – szemben a díjugratással, ahol körülbelül egy percig van a pályán egy-egy lovas – 5-6 percet kell számolni párosonként. És ebben még nincs benne a dekoráció, amelytől a sűrű program miatt eltekintettünk – magyarázta lapunknak Czajlik Zsuzsanna versenytitkár, aki maga is részt vesz a versenyben Maupassant nyergében, két kategóriában. Az érdeklődök ezúttal csak magát a versenyt nézhetik meg, kísérőprogramok nélkül, mivel a lovasbalettnek is nevezett válfajban nagyon kötött a menetrend. 

„Ezeknek a lovaknak egy óra is kell a bemelegítésre. Percekkel sem lehet késni, mert akkor a ló már nem biztos, hogy tökéletes állapotban lesz, és azonnal jön a tiltakozás a versenyző részéről. Ez a legnehezebb szakág a lovassportban, a műkorcsolyához lehetne hasonlítani. Vannak mérhető részei, a körök szabályossága, a szögek, de legalább ennyire fontos, hogy a lovas összhangban van-e az állattal. Sport és művészet szép összefonódását láthatják a hétvégén az érdeklődök – tette hozzá Czajlik Zsuzsanna.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?