Diego Maradona is indul a FIFA-elnöki posztért

<p>Diego Maradona, az argentinok legendás futballistája is versenybe száll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöki posztjáért.</p>

Az 1986-ban világbajnok argentin csapat vezére egy uruguayi újságírót hatalmazott fel arra, hogy bejelentse szándékát, Victor Hugo Morales pedig a Twitter-oldalán írta meg a hírt.     "Jelölt vagyok. Ez volt az a két szó, amit Diego Maradona válaszolt nekem, amikor a elnökjelöltségről kérdeztem" - írta oldalán Morales.    Maradona döntése nem váratlan, mivel a távozó elnök, Sepp Blatter egyik legnagyobb kritikusának számított, annak lemondását követően pedig úgy nyilatkozott, hogy kifejezetten élvezte azt a botrányt, mely a svájci sportvezető elköszönéséhez vezetett.     Az sem meglepő, hogy az 54 éves sztár éppen Moralest kérte fel döntése bejelentésére, ugyanis a tavalyi brazíliai világbajnokság alatt együtt csináltak televíziós showműsort egy venezuelai csatornán. Az újságíró 1986-ban egész Latin-Amerikában népszerűvé és ismerté vált az Argentína-Anglia vb-meccs közvetítése által. Morales elragadtatva kommentálta Maradona csodagólját, melyet követően hosszú percekig meghatódva éltette a csatárt, s hálát adott Istennek és a futballnak Maradonáért.    Ezt megelőzően eddig ketten, Zico, a brazilok legendás labdarúgója, illetve a libériai szövetség elnöke, Musa Bility jelentette be, hogy harcba száll az elnöki posztért a FIFA-ban.    A 79 éves Joseph Blattert május végén ötödször választották meg a FIFA elnökének, de négy nappal később bejelentette a lemondását. A tisztújító kongresszus előtt két nappal korrupciós botrány robbant ki, hét magas rangú FIFA-tisztségviselőt letartóztattak korrupció, zsarolás, csalás és pénzmosás vádjával.    A rendkívüli kongresszus időpontját július 20-án jelöli majd ki a FIFA végrehajtó bizottsága. Az elnökválasztásra december és február között kerülhet sor, a BBC múlt szerdán azt írta: december 16-a a legvalószínűbb időpont. Addig - jelen állás szerint - Blatter látja el az elnöki teendőket. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?