Di Stefano és Zidane megvédte Mourinhót

Madrid |

<p>A Real Madrid labdarúgócsapatának korábbi nagy alakjai, Alfredo Di Stefano és Zinedine Zidane is megvédték José Mourinho vezetőedzőt, miután a csapat vereséget szenvedett az FC Barcelona ellen a Király Kupa negyeddöntőjének szerdai, első összecsapásán.</p>

A portugál sztártréner rengeteg kritikát kapott amiatt, hogy védekező felállásban küldte pályára tanítványait a 2-1-es katalán sikerrel zárult El Clasicón.
Di Stefano a Marca című napilapban hetente megjelenő rovatában úgy fogalmazott, Mourinhót hibáztatni a vereségért "olyan, mint egy rossz vicc."
"Mourinho az óriási összecsapások során erősödik, s bátor, ahogyan egy madridi edzőnek kell. A hibákat pedig ki lehet javítani."
A Real sportigazgatójaként dolgozó Zidane a szakember döntéseit is megvédte, köztük azt, hogy a portugál védőt, Pepét ezúttal a középpályán játszatta. "Természetesen egy olyan klubnak, mint a miénk, elegánsnak kell lennie, de egy ilyen esetben, egy rendkívül nehéz ellenféllel szemben, a győzelem érdekében meg kell változtatni bizonyos megszokott dolgokat" - nyilatkozta a korábbi francia válogatott sztár az As című sportnapilapnak. "Támadni Mourinhót és a játékosokat egyenlő a Real Madrid megtámadásával."
A Király Kupa negyeddöntős párharcának visszavágóját szerdán rendezik Barcelonában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?