Dél-Korea fellebbez az eredmény miatt

Peking |

<p>A Dél-Koreai Kézilabda Szövetség fellebbezett azon döntés ellen, mely szerint a norvég női válogatott a csütörtöki elődöntőben még a játékidő letelte előtt dobta a továbbjutását érő gólt. A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) első fokon elutasította az óvást.</p>

Az ázsiaiak azért protestálnak, mert szerintük 28-28-as állásnál Gro Hammerseng a dudaszó után talált be. Az ügy így most másodfokon, az IHF fellebbviteli bizottságánál van. Az esetnek van magyar vonatkozása is, hiszen a párharc vesztese a Hajdu-csapattal találkozik szombaton a bronzmeccsen.

Sinka László, a magyar szövetség főtitkára az MTI-nek elmondta: elképzelhetőnek tartja, hogy a norvég és a dél-koreai válogatottal lejátszatják a hosszabbítást, de az érintettek már most késésben vannak,

"Ilyen jellegű döntést még soha sem született, de nem tartom kizártnak. Még pénteken lenne idő a túlórára, szombaton ugyanis helyosztók vannak" - tette hozzá Sinka. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?