Del Bosque bizakodva várja 2015-öt

Madrid |

<p>Vicente del Bosque, a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya &quot;pozitív érzésekkel&quot; várja 2015-öt azok után, hogy idén nyáron kudarcot vallott csapatával a brazíliai világbajnokságon.</p>

A nemzeti együttes címvédőként érkezett a vb-re, ám dicstelenül távozott, mivel az alapszakaszban kikapott a holland és a chilei válogatottól is, és nem jutott tovább csoportjából. Az idei Európa-bajnoki selejtezőkön is akadt botlása a spanyol csapatnak, amely alulmaradt az idén mind a négy meccsét megnyerő szlovák csapattal szemben, s mögötte 9 ponttal csak második a C jelű kvalifikációs csoportban.

Del Bosque, aki az elmúlt esztendőkben a világbajnoki cím mellé Európa-bajnoki elsőséget is begyűjtött a válogatottal, 2014-ben azzal is jelentősen rontott korábbi kitűnő mérlegén, hogy a válogatott barátságos mérkőzésen kikapott a franciáktól és a németektől egyaránt. 

A balsikerek ellenére a szövetség által kapitányi tisztében megerősített, 64 éves szakvezető bizakodva tekint 2015-re: "A szövetséggel egy oldalon állunk, ahogyan közös a célunk is: visszatérni a korábbi eredményes útra, s kijutni a 2016-os Európa-bajnokságra" - mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?