Debrecenbe került a királyhelmeciek vándorserlege

termefoci
Királyhelmec |

Debreceni sikerrel végződött az idei II. Mikulás Kupa elnevezésű teremlabdarúgótorna a királyhelmeci Buzánszky Jenő Sportarénában. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Hajdú-Bihar vármegyei csapat egy éven keresztül őrizheti vitrénjében azt a vándorserleget, ami eddig Bodrogköz központjában pihent.

Először a hazaiak és a másik bodrogközi csapat, Bély együttese foglalták el a játékteret. A székvárosiak magabiztos, 5:2-es győzelemmel nyitottak. A magyarországi vendégcsapatok ezt követő párharca (Debrecen–Békéscsaba) a hajdúságiak 3:0-ás győzelmével zárult.

Következett a várva várt rangadó. Kiélezett meccsen, enyhe debreceni fölény mellett a több gólhelyzetet is kialakított vendégegyüttes végül 1:0-ra verte a királyhelmecieket. A bélyiek is kitettek magukért, és simán, 5:0-ra verték a Békéscsabát. Hasonló eredményt láthatott a kijelzőn a közönség a Királyhelmec–Békéscsaba mérkőzés lefujása után is. Utoljára maradt a Debrecen–Bély mérkőzés, amelyen jól tartották magukat a bélyiek, de így is kétgólos, 3:1-es vereséggel zárták a tornát.

Érdekes

II. Mikulás Kupa

Királyhelmec–Bély 5:2, Debrecen–Békéscsaba 3:0, Királyhelmec–Debrecen 0:1, Békéscsaba–Bély 0:5, Királyhelmec–Békéscsaba 5:0, Debrecen–Bély 3:1.

A torna végeredménye: 1. Debrecen 9 pont, 2. Királyhelmec 6, 3. Bély 3, 4. Békéscsaba 0.

Bányácski Kornél, a királyhelmeciek csapatvezetője, egyben a torna főszervezője közvetlenül a seregszemle után nyilatkozott lapunknak.

„A résztvevő csapatok és a szép számú közönség véleményét hallva én is úgy hiszem, hogy egy zökkenőmentes, színvonalas sporteseményen vagyunk túl. Olyan mérkőzéssorozaton, amelynek a közönségnek is kellett, hogy tetsszen. Voltak szép gólok, jó kapusteljesítmények – itt ki kell emeljem Tóth Sándor hálóőrünket, aki nem csak az én dícséretemet érdemelte ki – fiatalokat meghazudtoló cselsorozatok, trükkös megoldások. Csapatunk gerincét jóval az 50 és 60 év felettiek alkották: Pankovics Jenő, Géczi István, Popély István, sőt volt egy, a keretből kihagyhatatlan 70 év fölötti játékosunk is Sipos Zoltán, s talán ez volt az a meghatározó tényező, hogy a jóval fiatalabb korban lévő debreceniekkel szemben alulmaradtunk. Kár, hogy az utolsó percben két gólhelyzetünket is elpuskáztuk, akkor esélyünk lehetett volna a végső győzelemre, de így is le a kalappal a fiúk munkabírása előtt. Gratulálunk a győztesnek s remélem, hogy egy év múlva újra mi őrizhetjük a vándorserleget, amit most úgymond kölcsönbe adunk – mondta Bányácski.

Sajnos a sportrendezvényen betegsége miatt nem tudott jelen lenni az öregfiúk válogatottjának megállapításánál bábáskodó, 85. életévében járó Kovalkovics Miklós, Kerekes Zoltán és Pásztor József, a két egykori békéscsabai válogatott labdarúgó pedig egyéb elfoglaltsága miatt maradt távol.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?