David Silva kihagyja az elődöntő visszavágóját

<p>David Silva, a Manchester City labdarúgója sérülés miatt nem léphet pályára a Real Madrid ellen a Bajnokok Ligája elődöntőjének jövő szerdai visszavágóján.</p>

A 30 esztendős világ- és Európa-bajnok játékost kedden, a gól nélküli döntetlennel zárult első mérkőzésen a 40. percben le kellett cserélni, és Manuel Pellegrini vezetőedző pénteki bejelentése szerint két-három hét kihagyás vár rá.    "A döntőre azonban már bevethető állapotban lesz" - utalt Pellegrini arra, hogy szeretnének ott lenni a május 28-ai milánói finálén.    A tréner kitért a szintén izomsérüléssel küszködő, a manchesteri találkozót kihagyó Yaya Touréra is.    "Yaya ma elkezdte az edzéseket, meglátjuk, hogyan javul az állapota a hétvégén. Azután döntjük el, hogy játszhat-e szerdán" - mondta a szakember.    A Manchester City vasárnap a Southamptonhoz látogat az angol bajnokságban, amelyben három fordulóval az idény vége előtt a harmadik, Bajnokok Ligája-szereplést érő helyen áll. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?