DAC: visszaszerezni az elvesztett pontokat

<p>Ma (19.00) a rózsahegyiek otthonában lép pályára a DAC labdarúgócsapata a Fortuna Liga 11. fordulójában.<br /><br />&nbsp;</p>

A dunaszerdahelyiek hét közben Szakolcán 2:2-es döntetlent játszottak, ötmeccses idegenbeli „turnéjuk” második állomásán, Rózsahegyen ma jobb teljesítményre lesz szükségük. „Sokkal erősebb gárda lesz az ellenfelünk, játékosainknak sokkal jobban kell koncentrálniuk. Rózsahegyen vissza akarjuk szerezni az utóbbi fordulókban elhullajtott pontokat” – nyilatkozta lapunknak Németh Krisztián, a DAC sportigazgatója.

A dunaszerdahelyiek ugyanis utóbbi három találkozójukon nem tudtak nyerni (Skalica 2:2, Myjava 0:1, Zlaté Moravce 1:2), három pontnak még augusztusban, a Podbrezová ellen (5:1) örülhettek utoljára. „A rózsahegyiek az edzőcsere után Ladislav Pecko irányításával konszolidálódtak, megszerezték első győzelmeiket, jó játékoskeretük van. Kemény harcra számítok – mondta Németh Krisztián. – A vendéglátók stadionjába új gyepszőnyeget fektettek le, így a sok eső miatt biztos, hogy puha talajú lesz a pálya, a nehéz körülmények között valószínűleg minden négyzetméterért nagy küzdelem fog folyni.”

Ebből a harcból Štepanovský és Straka sárga lapos eltiltása miatt nem veheti ki a részét, de bizonytalan a sérüléssel bajlódó Lupták játéka is. Ezen a téren a rózsahegyiek még rosszabbul állnak, a klub honlapja kilenc sérültről számolt be, hozzátéve, hogy egyetlen védekező középpályásuk sem harcra fogható.

Szabó Ottó, a DAC rutinos balhátvédje és csapatkapitánya is hosszabb ideje csak a pályán kívülről szorít társainak, s ez a jövőben sem fog változni, a krónikus bokasérüléssel bajlódó játékos bejelentette visszavonulását. „Az utolsó fél évben már csak fájdalomcsillapítóval tudtam edzéseket és meccseket abszolválni. Persze, szeretnék még focizni, akár lógó lábbal is, de gondolnom kell az egészségemre és a foci utáni életre is” – magyarázta döntését a DAC honlapjának a 34 éves védő, aki továbbra sem szakad el a csapattól, mivel rehabilitációs edzőként a klub kötelékében fog dolgozni. „Otti nagyon sokat tett a klubért, és hiányozni fog a pályáról az egyénisége. De annak nagyon örülünk, hogy marad az egyesületben” – jegyezte meg Németh Krisztián.

A DAC csapata már tegnap elutazott Donovalyra (ahonnan ma mennek tovább a bajnoki helyszínére), de csütörtökön még szakítottak időt a szurkolókkal való találkozásra: hosszú percekig fényképezkedtek és osztottak autogramot a drukkereknek a Csallóközi Vásár egyik sátrában. „A fiúk már hozzá vannak szokva az ilyesmihez, örülünk, hogy nagyra becsülik a játékosokat, hogy pozitív visszajelzések érkeztek feléjük. Ezt mi Rózsahegyen a pályán is szeretnénk viszonozni” – tette hozzá Németh Krisztián.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?