DAC-sikert jósol a statisztika a Podbrezová ellen

Bayo

A Podbrezová elleni mai (17.00) találkozóval megkezdi az alapszakasz második felét a DAC futballcsapata a Fortuna Ligában. 
 

A DAC a válogatott szünet előtti fordulóban két pontot lefaragott hátrányából az éllovas Slovannal szemben, és most is a győzelem reményével lépnek pályára a sárga-kékek. A tavalyi szezonban halványabb Podbrezovának viszont most reális lehetőség a felsőházba kerülés, jelenleg a tabella hatodik helyén áll a közép-szlovákiai együttes, mérlege 11 meccs után kiegyensúlyozott, 5 győzelem, 1 döntetlen, 5 vereség.
„Nagyszerű csapat ellen játszunk. Az ottani győzelmünk után nem gondoltam volna, hogy ilyen komoly fejlődést mutatnak majd. Azóta veretlenek otthon, sőt, több neves gárdát is legyőztek. Nagyon nehéz találkozóra számítok, de ha a saját játékunkat fogjuk játszani, akkor itthon tartjuk a három pontot” – mondta a DAC honlapjának Kalmár Zsolt, utalva arra, hogy az idénynyitón a DAC a hosszabbításban szerzett góllal 2:1-re győzött Podbrezován.


Peter Hyballa vezetőedző is emlékszik arra a mérkőzésre: „Kosárlabdacsapattal játszunk, három-négy játékosuk is közel két méter magas, ezt már láttuk az első összecsapásunkon is. Azt gondolom, mi fogunk támadóbb felfogásban játszani, ők pedig majd kontrákból és rögzített helyzetekből próbálnak eredményesek lenni. Át kell vinnünk a pályára a pozitív energiát, és a szurkolóiunk is plusz erőt jelentenek” – nyilatkozta a karizmatikus tréner az fcdac.sk-nak.


Az egymás elleni meccsek mindenképpen a DAC-nak kedveznek, hiszen legutóbbi három bajnokiján háromszor nyert a Podbrezová ellen, s ezeken a meccseken csak egy gólt kapott. A Podbrezová utoljára több mint négy éve tudta legyőzni a sárga-kékeket, az azóta játszott 11 bajnokiból hetet a dunaszerdahelyiek nyertek.


Az aktuális statisztikák alapján is a DAC az esélyesebb. Az eddigi 11 forduló alatt mind a két csapat egyaránt 16 gólt kapott, ám a támadójátékban óriási a különbség: a sárga-kékek 29-szer találtak be, a Podbrezová viszont csak 13-szor. 
A DAC keretében már nem lesz ott Erik Pačinda, aki a Viktoria Plzeňben folytatja a pályafutását. A támadó hároméves szerződést írt alá a cseh klubbal. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?