Sport

Csúcsmeccs az UFC-nél: Habib vs. Gaethje

A 2020-as év egyik legnagyobb érdeklődéssel várt küzdelmére kerül sor szombaton az UFC-ben, a kevert harcművészetek legnépszerűbb bajnokságában: az orosz Habib Nurmagomedov az amerikai Justin Gaethjével mérkőzik meg a könnyű súlycsoportban.
Fekete Nándor

2020. október 23. 14:11

MMA

Nurmagomedov az egyik legdominánsabb bunyós karriert fogja magáénak tudni, hogyha majd visszavonul. Jelenleg az orosz mérlege a profi meccseket nézve 28:0. Ez a leghosszabb veretlenségi sorozat az MMA történelmében.

Földharcra kényszerítve

Nurmagomedov legnagyobb erőssége a szambó és dzsúdó mellett kétségkívül a birkózás. Az észak-kaukázusi Dagesztánban nőtt fel, és edzett már kölyökkorától. Meglepően sok kevert harcművész származik erről a relatíve kis területről, akik már szintén felhívták magukra a figyelmet a UFC-ben, és mindegyikük igazi kemény fából faragott harcos.

Habib avagy a „Sólyom” úgy vette át az uralmat a könnyűsúlyban, hogy szinte az összes ellenfelét ledominálta a birkózásban. Amíg a harc lábon történik, Nurmagomedov itt-ott benyel pár pofont, de amint sikerül egy jól időzített elkapással a másikat a földre vinni, onnantól már „hazai pályán” játszik. A földharcban lefárasztja ellenfelét, s a legtöbb esetben szorításokkal és fojtásokkal feladásra kényszeríti vetélytársait.

Remek példa Habib képességeinek demonstrálására két eddigi legnagyobb figyelmet generált bunyója. 2018 nyarán Conor McGregor volt a kihívó, aki megpróbálta elnyerni Nurmagomedovtól a könnyűsúly bajnokának járó övet. Igaz, hogy a küzdelem egészen a negyedik körig eltartott, viszont valódi izgalmat csak akkor lehetett érezni, amikor mindkét fél talpon volt, és McGregor reménykedhetett, hogy ütések és rúgások által sikerül kárt tenni ellenfelében. Azonban Habib az évek során bokszban is viszonylag felzárkózott, s neki is sikerült bevinni egy-két horgot. Az orosz végül nem tért el az eredeti taktikától, az összes körben levitte McGregort a földre, és ott szorította és püfölte a „Hírhedt írt”, ahol csak tudta. Végül a negyedik menetben Habib McGregor mögé került, s anélkül, hogy a keze Conor állkapcsa alá került volna, sikerült olyan erősen megszorítani a fejét, hogy McGregor kezével jelezte, hogy feladja.

Egy évvel később, 2019-ben ugyanilyen sorsra jutott Nurmagomedov 28. ellenfele, Dustin Poirier is, aki McGregorhoz hasonlóan bokszolói és kickboxos képességei révén lett sikeres. Poiriert Habib a 3. menetben kényszerítette feladásra, szintén egy hátulról véghez vitt fojtással, mely ebben az esetben már tökéletesen Poirier nyakán volt.

Bokszolni a végtelenségig

De mégis ki képes felvenni a versenyt egy ilyen domináns birkózóval, mint Habib? Bár az orosz legújabb ellenfele, Justin Gaethje leginkább arról híres, hogy hihetetlen erő van a horogjaiban, illetve rúgásaival képes harcképtelenné tenni ellenfeleit, nem szabad megfeledkezni arról, hogy emellett jelentős birkózómúlttal is rendelkezik. A jelenlegi stílusán ez nem látszik, hiszen saját elmondása szerint birkózótechnikáit csak védekezésre használja. Ezt mutatja a lenyűgöző statisztika is, mely szerint Gaethje 24 profi bunyója során csupán 17 másodpercet töltött a fenekén, több ideig nem tudták őt lent tartani.

A ketrecben 22 győzelem és 2 vereség a mérlege – utóbbiakon azért volt sikertelen, mert elfáradt a végére, s így sebezhetővé vált. Gaethjéről ugyanis tudni kell, hogy eszement erőbedobással viszi véghez ütéseit. Volt már rá példa, hogy a két menet közti szünetben az edzője kénytelen volt rászólni, vegyen vissza az intenzitásból. A tempó irányítását illetően viszont sokat fejlődött, ami megmutatkozott a legutolsó, Tony Ferguson elleni bunyójában, ahol Gaethje majdnem öt egész meneten keresztül bokszolta Ferguson fejét – akinek addig 12 meccses veretlenségi sorozata volt. Mikor a meccs után ráadták az ideiglenes könnyűsúlyú bajnoknak járó övet, Gaethje ledobta magáról, és azt mondta, hogy neki az „igazi” kell, és azonnal ki is hívta következő ellenfelét, a bajnok Habib Nurmagomedovot.

Vele kapcsolatban még érdemes megemlíteni, hogy ez lesz az első mérkőzése apja halála óta, ami igencsak meghatározó tényező lehet. Habibot ugyanis korábban édesapja edzette, és készítette fel lelkileg a bunyóira. Bár az orosz harcművész már 32 éves, elképzelhető, hogy egy ilyen veszteség mentálisan hatással lesz rá.

 

Hol és mikor?

Október 24-én, szombaton

a Fight Island keretein belül Abú-Dzabiban

a járvány miatt egy ideiglenesen kialakított rendezvényközpontban 

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Joe Biden
Frissítve

Letette a hivatali esküt Joe Biden, már több rendeletet alá is írt

Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő szerint még folyik az egyeztetés arról, két vagy egy nemzetiséget lehet-e majd bejelölni a népszámlálás során ⋌(TASR-felvétel)

Elhalasztják a népszámlálás egy részét, de a második nemzetiség bevallásáról nem döntöttek

autógyártás

Az autógyártók menthetik meg idén a gazdaságot

Zuzana Čaputová

Čaputová, Matovič és Kollár is gratulált Bidennek

Párkányba várják az ebedi, muzslai és kicsindi lakosokat is -  a szerző felvétele

Párkány: tesztelés négy helyszínen, a muzslaiak, ebediek és a kicsindiek számára is

juve

Olasz Szuperkupa - Kilencedszer a Juventusé a trófea

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.