Csúcsdöntés, sztrájk, hackertámadás

<div>Idén sem unatkoz&shy;nak azok, akik figyelemmel kísérik a labdarúgó Afrika-kupa küzdelmeit. A sorozat még csupán a csoportmérkőzéseknél jár, de már megdőlt egy korrekord, és kiesett a házigazda Gabon, amelynek a diktátornak tartott elnöke miatt egy hackercsoport lekapcsolta a világhálóról az Afrikai Labdarúgó-szövetség honlapját.</div><div>&nbsp;</div>

Az európai topligáknak egyre több gondot okoz az Afrikai Nemzetek Kupája, amelyet kétévente januárban rendeznek meg a fekete kontinensen, és a 16 résztvevő válogatott a legjobb légiósokat elszipkázza a kluboktól. Európából értetlenül figyelik, miért kell kétévente keresztbe tenni a legrangosabb bajnokságoknak, Afrikában azonban ez a torna a csúcsok csúcsának számít. A belga De Morgen napilap megszólaltatta a 43 éves Tom Saintfie­t-t, aki elmondta, nagyon veszélyes olyan kontinensekről és országokról ítélkezni, amelyekről semmit sem tudunk. „Az Afrika-kupa hihetetlenül fontos a helyi nemzetek számára. Minden ország mindent megtesz, hogy eljusson a 16-os döntőig, és az edzők belepusztulnak, ha ez nem sikerül. Az, hogy üresek a stadionok, nem az érdektelenség, hanem a pénztelenség jele. Itt nincsen annyi autó, nincsenek normális vasútvonalak, és nem olyan könnyű repülőjegyet foglalni, mint Európában” – mondta Saintfiet, aki korábban dolgozott Namíbia, Zimbabwe, Etiópia, Malawi és Togo válogatottjának élén. Hozzátette, miután Afrika csupán öt helyet kap a futballvébén, a többi válogatottnak és játékosnak ez az esemény marad az egyedüli kiugrási lehetőség. Ezért van kétévente, a januári időpont pedig a kontinens éghajlata miatt adja magát, máskor képtelenség lenne megrendezni. „Az Arany-kupa vagy a Copa América is kétévente van, ott mégsem panaszkodik senki” – mondta.  [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"263444","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"480","title":"Issa Hayatou az afrikai labdarúgás legbefolyásosabb vezetője","typeof":"foaf:Image","width":"360"}}]] Azt is elismerte, hogy Afrikában mindennek az alfája és ómegája Issa Hayatou, az afrikai szövetség elnöke és a FIFA alelnöke. „A kameruni sportvezető egy csaló, ezt mindenki jól tudja. Nincsen olyan év, hogy a neve ne bukkanna fel a visszaélések és egyéb nonszensz történések kapcsán. Azonban az összes negatívum eltörpül amellett, hogy valóban a szívén viseli az afrikai futball sorsát. Ő biztosította azt, hogy Afrika is komolyan képviseltesse magát a FIFA-ban, ő hozta a kontinensre az első futballvébét, ő vonzott annyi támogatót, hogy 16 csapatosra lehessen bővíteni az Afrika-kupát. Ezért nagyon népszerű a szurkolók, a klubok és az országok körében.” 44 évesen és kétnaposan Az idei Afrika-kupa egy nagy visszatérőt üdvözölhetett, Egyiptom 1957, 1959, 1986, 1998, 2006, 2008 és 2010 után arra készült, hogy ismét a legjobb legyen. Az elmúlt hét év három Afrika-kupájára azonban ki sem jutott a csapat, a 2012-es selejtezőben az utolsó lett, egy évvel később az első kvalifikációs párharcban kiesett, két éve pedig Tunézia és Szenegál is oda-vissza verte.  Tavaly azonban ismét magára talált a válogatott, Nigériát maga mögé utasítva kiharcolta a részvételt, és magabiztosan utazhatott el a gaboni tornára. A siker fő letéteményese az egykori Valencia- és Inter-edző, Héctor Cúper, aki meglepetésre egy 44 éves kapusnak is bizalmat szavazott. Az 1973. január 15-én született Esszám el-Hadari 1996-ban mutatkozott be a nemzeti csapatban, a nyolcszoros egyiptomi bajnok korábban négyszer nyert Afrika-kupát, 2006-ban, 2008-ban és 2010-ben pedig a torna legjobb kapusának választották. Klasszisára jellemző, hogy Didier Drogba egy korábbi nyilatkozatában a legjobb kapusnak nevezte, aki ellen valaha pályára lépett. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"263441","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"480","title":"Esszám el-Hadari 44 évesen lett a torna új korrekordere","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] A Wadi Deglában védő – az Afrika-kupa előtt 147 válogatottságnál járó – kapus esetében már a meghívás is meglepetést jelentett, de aztán jött a Mali elleni nyitómérkőzés, ahol hamarosan kulcsszerephez jutott. Azt tudni lehetett, hogy Serif Ekrami (al-Ahli) sérült, így a Zamalek játékosa, Ahmed el-Sennavi kezd a kapuban, de őt a 25. percben vállsérülés miatt le kellett cserélni. Így került pályára a harmadik számú kapus el-Hadari, aki két nappal a 44. születésnapja után hibátlan teljesítményt nyújtott. A kapus ezzel a torna új korrekordere lett, éppen honfitársát, a 39 évesen pályára lépő legendás csatárt, Hosszam Hasszánt taszította le a trónról. A világbajnokságokon a kolumbiai Faryd Mondragon a valaha volt legidősebb játékos, ő utoljára 43 évesen és 3 naposan húzott kesztyűt 2014-ben Brazíliában, míg az Európa-bajnokságok történetében Király Gábor áll az élen, aki a Belgium elleni negyeddöntőben 40 évesen és 87 naposan védett. Ki a legjobb örök második? Az idei Afrika-kupa azért is érdekes, mert a szövetségi kapitányok között felfedezhetünk néhány jól ismert arcot. Mindössze négy afrikai szakembert találunk a mezőnyben, közülük a szenegáli Aliou Cissé a legismertebb, ő többek között a PSG-ben és Birminghamben is futballozott annak idején. A másik három kapitány Baciro Candé (Bissau-Guienea, 68 éves), Callisto Pasuwa (Zimbabwe, 47 éves) és Florent Ibengé (Kongói Demokratikus Köztársaság, 55 éves) viszont játékosként nem ért el semmit. Ismertebb név Henryk Kasper­czaké, akiről azt kevesen tudják, hogy aktív pályafutása során olimpiai ezüstérmes és vb-3. volt. Edzőként viszont nem is nagyon szeret kimozdulni Afrikából, Tunézia az ötödik válogatottja már a kontinensen, 1994–1998 után 2015-ben fogadta el ismét az arab ajánlatot.A togói Claude Le Roy rajta is túltesz, ő már a hatodik különböző válogatottal próbál sikeres lenni, az Európa-bajnok és vb-bronzérmes Alain Giresse Malit dirigálja, a korábbi belga kapitány, Georges Leekens pedig Algéria kispadján ül. Akad három olyan szakember, akit komolyabb feladatokkal is elláttak már, mégis arra kényszerülnek, hogy afrikai kalandban vegyenek részt. Avram Grant az örök második jelzőt is megkaphatná, mert négy izraeli és egy, a Partizannal elért szerb bajnoki cím mellett a komolyabb feladatoknál mindig a döntőben vérzett el. 2007/08-ban így lett bajnoki ezüstérmes, Bajnokok Ligája- és Ligakupa-döntős a Chelsea-vel, 2009/10-ben FA-kupa-döntős a Portsmouth-szal, két éve pedig Afrika-kupa-ezüstérmes Ghánával, amelyet idén is továbbjuttatott csoportjából. Nagy harcban lenne az örök második jelzős szerkezetért a már említett Hector Cúper, aki pályafutása csúcsán 1998 és 2003 között csak elbukott döntőket mutathatott fel. A Mallorcával 1998-ban a Király-kupában, egy évvel később a Kupagyőztesek Európa Kupájában, a Valenciával 2000-ben és 2001-ben a Bajnokok Ligájában lett második, 2003-ban pedig az Interrel is csak ezüstérmet nyert a Serie A-ban. Azóta folyamatosan csúszott le a ranglistán, az Arisz Szaloniki, az Ordunspor vagy az emirátusokbeli al-Wasl után az egyiptomi kapitányi poszt kimondottan komoly feladatnak számít. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"263443","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"270","title":"A szurkolóknak nem könnyű eljutni a helyszínre, de akinek sikerül, az kitesz magáért","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] A legendás kék ingen éktelenkedő hónaljfolt José Antonio Camacho igazi védjegyévé vált, de a 81-szeres spanyol válogatott játékos edzőként már nem alkotott maradandót. Pedig minden lehetőség adott volt hozzá, dolgozott a Sevillánál, a Real Madridnál és a Benficánál, négy évig spanyol szövetségi kapitány is volt, de aztán az Osasuna, majd a kínai válogatott után Gabonban kötött ki, amellyel három döntetlennel korán ki is esett a hazai rendezésű tornán. Kongói nyelvnyújtogatástól a CAF lekapcsolásáig Az idei Afrika-kupát sztrájk és ha­ckertámadás is színesítette. Előbbit a Kongói Demokratikus Köztársaság válogatottja mutatta be, az 1968-ban és 1974-ben is győztes válogatott játékosai ugyanis nehezményezték, hogy a kvalifikációért beígért bónuszt nem kapták meg. Így az első csoportmérkőzés előtt egy edzést figyelmeztetésként kihagytak, és egy nyelvnyújtogatós videót küldtek a kormánynak, figyelmeztetve, hogy ha nem tartja be az ígéretét, akkor komolyabbra fordul az ügy. A videofelvétel persze kiszivárgott – ezt a játékosok nehezményezték is –, de az akció eredménnyel járt, a nyitónapon ugyanis megjelent a kongói sportminiszter, Willy Bakonga, aki egy százfős delegációval meghozta a várva várt pénzes bőröndöt is.  Az Afrikai Labdarúgó-szövetség (CAF) hivatalos oldalát közben hackertámadás érte (vasárnap éjszaka még elérhetetlen volt), a New World Hackers nevű csoport ezzel az akcióval kívánt tiltakozni a tornának helyt adó Gabon – általuk diktatórikusnak tartott – elnöke, Ali Bongo Ondimba ellen. A politikust 2016. augusztus 27-én választották újra, állítólag mindössze ötezer szavazattal kapott többet fő vetélytársánál, Jean Pingnél. A választási csalást emlegető ellenzék utcára vonult, az összecsapásoknak halálos áldozatai is lettek. „Így tudunk tiltakozni Gabon ellen, az Afrika-kupa jelenleg egy olyan országban zajlik, ahol egy diktátor ártatlan embereket ölt meg” – írta a csoport az üzenetében. Printz László
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?