Csodák: bírók, brazilok, koreaiak

Ronaldo (a labdával) volt a brazil–német vb-döntő (2:0) főszereplőjeReuters-felvételDe maradjunk a játék őrangyalainál. Bírói malőrök akadtak már a dicső múltban is, efféle tendenciákra azonban nincs példa. A NOB hasonló botrányai után a vb-n különösen kiábrándító és fenyegető volt a szándékos bírói tévedéssorozat. Mi állhatott a játékvezetők hibái mögött? Összeesküvés-elméletről, FIFA-instrukcióról, csalásról, tévedésről, hozzá nem értésről, dilettantizmusról beszélnek. Mindegyikben van valami. Ezeket a momentumokat sokan az elit totális demoralizálásaként értelmezik, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy szemérmetlenül elsüllyesztették Olaszországot és Spanyolországot, a házigazda Dél-Korea pedig menetrendszerű mennybemenetelekkel töltötte napjait. Persze a foci éppen azért a világ egyik legszebb és vitathatatlanul legnépszerűbb játéka, mert mindenki másként látja, mindenki saját beállítottsága és vérmérséklete szerint ítéli meg. A bírók ténykedését is. A sok vitatott eset ugyanakkor egészen biztosan árt a labdarúgásnak.

Lehet, hogy Sepp Blatter nem szerette, nem szereti az olaszokat, mert ellene ágáltak a FIFA-elnökválasztás előtt, lehet, hogy a dél-koreai szövetség elnöke sok ázsiai szavazatot szerzett Blatternak, de ezért és másért FIFA-instrukcióról beszélni a bírókat illetően, meredek dolog. Mert gondoljunk csak bele: a világbajnokság az univerzum leg-transzparensebb, leglátványosabb, leginkább kirakatban lévő üzlete, vagyis aki itt csalást tervez, az azonnal lebukik. Nem tartjuk hát ennyire naivnak Blattert és társait, hogy ezt vállalták volna. Más kérdés, hogy a nemzetközi szövetség részéről eltúlzott volt az Európán kívüli bírók pozitív diszkriminációja. Bárhogyan is hivatkozott a demokráciára (203 tagországa van a FIFA-nak), a harmadik-negyedik világ bíróival egyszerűen felhígította a játékvezetői kart, a meccseken közreműködtek (többnyire botrányosan) olyanok is, akiknek hazájában nincs is bajnokság. Mondták is egyesek, női játékvezetőket kellett volna alkalmazni, a III. ligából, így nem bosszankodtunk volna annyit a tévedéseken. Előre bekalkuláltuk volna.

A FIFA illetékesei és maguk a játékvezetők is állítják, szándékos tévedésről, csalásról szó sem lehetett a vb-n. Mi mást mondhatnának? Az egyszerű tévénéző azonban csak azt nem értette (vagy értette?), hogy miért mindig a vendéglátó koreaiakat segítették a bírói hibák. Kár erről beszélni. A világbajnokságon, ahol milliós nagyságrendű pénzekről, üzletről van szó, ahol mindenki profi, nem téblábolhatnak gyámoltalanul amatőr játékvezetők. Mert akarva-akaratlan rontják az üzletet és rombolják milliók igazságérzetét.

Említettük, a FIFA felhígította a játékvezetői kart. Korábban már a vb-mezőnyt is, 24-ről 32-re. Ez sem tesz jót a futballnak. Voltak, akadtak meglepetések, izgalmak, de a színvonal, a játék meglehetősen pocsék volt, gyakran nem lehetett nézni. Ehhez, minden bizonnyal, az is hozzájárult, hogy a BL-ben csillogó sztárok fáradtan futballoztak, gondoljunk csak a kifacsart citromra emlékeztető franciákra, akiket Szenegál oroszlánvadászaton felnőtt aranylábúi tanítottak focizni. Ahogy Maradona mondta, általában egy középszerű vb volt, kö-zepes nívóval, tulajdonképpen illett hozzá a döntő is. De azért a brazilok mellett nem mehetünk el szó nélkül. Már hagyományosan ők tartották magasra a játékos futball zászlaját, és ez nem kis dolog napjaink célfutballjában.

Ahogy a meccseken telt az idő, a brazilok úgy lendültek bele, s hamarosan megmutatkozott a játékosok egyéni tudása. Ellentmondás nélkül törtek előre, elképesztően jók voltak az egy az egy elleni szituációkban, egy a kettő ellen, a kényszerítők terén kifejezetten gyorsan passzolták át magukat a védőkön. Rendkívül mozgékonyak, gyorsak voltak a labdával, minden pillanatban pontosan tudták, hol van a társuk. Szellemileg fárasztó lehetett állandóan vigyázni rájuk, olvasni gondolataikat, riválisaik nem is tudták mindig követni őket. Annál is inkább, mert a brazil válogatottban játszott a legtöbb olyan játékos, aki tudott villanni, hozzá tudott tenni a csapat játékához akkor, amikor a többieknek nem nagyon ment. Gondoljunk csak a látszólag lezserül játszó Ronaldinhóra, aki például az angolok ellen fantasztikusan ritmusos cselek után álomgólpasszt küldött Rivaldónak, majd úgy lőtte ki a „pókot” a vinkliből, hogy Seeman lófarka azóta is az égnek áll a rámülettől. Rivaldo, a brazilosan kacsázó lövéseiről híres középpályás csatár? A döntőben álom-szerűen adott kötényt saját magának, azaz bemutatott egy átlépős cselt, amivel nagyon „elküldte” Linkét, akivel együtt mozdult Kahn kapus is, s utána már nem volt módja visszavetődni, és Fenomeno alias Ronaldo, a futball Beethovenje királyi stílusban lőtt a hálóba. Mondanunk sem kell, Ronaldo hatalmas teher alatt futballozott, talán nem is volt egykori formájában, de mozdulatai, cselei, beindulásai élményszámba mentek. Kit, mit említsünk még a selecaoból? Az egész csapatot? De ez nem is volt csapat, hanem egy csapatnyi egyéniség. Ezek hiányoztak a német válogatottból, amelyről Beckenbauer azt mondta, ha rosszul játszik, a dön-tőbe kerül, ha jól, világbajnok lesz. Ilyen rosszul 1966 óta nem játszott. Jokohamában is szorgos iparos módjára, szervezett darálással ment előre, de nem volt esélye a szambafutball ellen. A romantika erősebbnek bizonyult a pragmatizmusnál.

Hogy el ne felejtsük: koreai csoda. Tolták, persze hogy tolták a döntő felé a csapatot, de el kell ismernünk, játékosai döbbenetesen gyorsak, lenyűgözően állóképesek voltak, pattanásig feszülő izmokkal rohangáltak, mint a mérgezett egér. Mindehová odaértek. Majdnem a dobogóhoz. Ha még jobban megtanulnak focizni...