Csinger: Ez egy agyonnyert mérkőzés volt

DAC.Ruzomberok.gol

A labdarúgó Niké Liga 14. fordulójában a DAC hazai pályán fogadta az MFK Ružomberok csapatát, és bár a szerdahelyiek több helyzetet is kidolgoztak, és a kapufát is többször eltalálták, de a rossz helyzetkihasználás megbosszulta magát, így 1:1-gyel ért véget a találkozó.

Bár sokszor meddőnek tűnt a mezőnyfölény, sokkal többet támadott ellenfelénél a DAC. A sárga-kékek 21-szer próbálkoztak lövéssel, amelyből 8 kaput is talált. A vendégek 82 percig a kaput sem találták el, mégis előnybe kerültek, de Čermákék nem adták fel és legalább egy pontot meg tudtak menteni.

Az egyenlítő gólt szerző Bartol Barisic igyekezett meglátni a pozitívumot is a döntetlenben. „Tudjuk, hogy ez nem elég. Az egész meccsen küzdöttünk, sok helyzetünk volt, már a félidőben, vagy akár a végén is lehetett volna 3:0 az eredmény, de a végén azt kell mondanunk, hogy az egy pont is jobb a nullánál” – nyilatkozta tömören a horvát támadó.

Ez egy agyonnyert mérkőzés volt, csak mi alakítottunk ki helyzeteket. Ők lőttek egy gólt, de azt is szerencsével szerezték, mondhatni úgy találták. Az első félidőben a legelejétől a szünetig három-négy gólt simán tudtunk volna rúgni, de nem jött össze. Ugyan így jöttünk ki a második félidőre, hogy helyzeteket kell kialakítani és végre egy gólt rúgni. Megpróbáltunk mindent, de ez nem a mi napunk volt. Nyernünk kellett volna. Őszintén én sem tudom megmondani mi hiányzott, balszerencsés napunk volt” – értékelt a meccs után Csinger Márk, aki egy sárga lapot is begyűjtött. Erről a védő elmondta, hogy a vendégek már mindenre rájátszottak, a bíró pedig finoman fogalmazva sem a hazaiak oldalán állt.

Hosszú idő után tudtam újra játszani, sérülések is hátráltattak, de örülök, hogy megkaptam a lehetőséget az edzőtől. A végéért nagy kár, hogy nem tudtuk megnyerni a meccset. Ha objektíven nézem, akkor viszont a hazaiak is megérdemeltek egy pontot, hiszen sokat köszönhetünk Frühwaldnak is” – mondta a lefújás után a vendégek gólszerzője, Martin Boďa.

A DAC legközelebb a válogatott szünet után, november 25-én újra hazai pályán játszik az aranyosmaróti ViOn ellen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?