<p>A labdarúgás történetének városi rivalizálásai közül is kiemelkedő milánói derbivel, azaz az Internazionale-AC Milan rangadóval zárul vasárnap este a Serie A naptári éve.</p>
"Csendes" milánói derbi az év utolsó mérkőzésén
Az óriási presztízzsel bíró összecsapás ugyanakkor várhatóan szokatlanul "csendes" lesz, mivel a liga fegyelmi bizottsága két mérkőzésre bezáratta a Giuseppe Meazza Stadionnak azt a szektorát, ahol az ezúttal pályaválasztó kék-feketék legvehemensebb szimpatizánsai szokták buzdítani kedvenceiket. Az ok: az Inter-szurkolók botrányt okoztak a Napoli otthonában elszenvedett 4-2-es vereség alkalmával. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a "vendégdrukkerek" hangosabbak lesznek majd, mivel a piros-feketék szurkolói a csapat pocsék szereplése miatt "sztrájkot hirdettek". A találkozó esélyese az Internazionale, amely az ötödik helyen áll a táblázaton, ráadásul a legtöbb gólt, szám szerint 36-ot szerezte. A tizedik Milannál még az sem adhat okot igazán a bizakodásra, hogy a gárda legutóbbi öt mérkőzésén nem kapott ki, ugyanis ezek közül négyszer csak döntetlent ért el. A címvédő Juventus a középmezőny végén elhelyezkedő Atalanta vendégeként folytathatja nyolc mérkőzés óta tartó győzelmi szériáját, míg a mezőnyben egyedüliként veretlen AS Roma a Cataniát fogadja. Tőzsér Dániel csapata, a Genoa a Bologna otthonában zárja a 2013-as esztendőt. Serie A, 17. forduló: szombat:Livorno-Udinese 18.00 Cagliari-Napoli 20.45 vasárnap: Bologna-Genoa 12.30 AS Roma-Catania 15.00 Atalanta-Juventus 15.00 Sampdoria-Parma 15.00 Sassuolo-Fiorentina 15.00 Torino-Chievo 15.00 Verona-Lazio 15.00 Internazionale-AC Milan 20.45 A tabella: 1. Juventus 16 35-10 43 pont 2. AS Roma 16 31- 7 38 3. Napoli 16 35-19 35 4. Fiorentina 16 32-20 30 5. Internazionale 16 36-21 28 6. Verona 16 27-25 26 7. Torino 16 26-23 22 8. Lazio 16 21-22 20 9. Genoa 16 17-19 20 10. AC Milan 16 25-25 19 11. Parma 16 22-24 19 12. Cagliari 16 17-23 19 13. Atalanta 16 17-21 18 14. Sampdoria 16 18-24 17 15. Udinese 16 15-21 17 16. Chievo 16 12-19 15 17. Sassuolo 16 17-35 14 18. Livorno 16 15-27 13 19. Bologna 16 16-31 12 20. Catania 16 10-28 10
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.