Bacsfa. Megszakadt a csallóköziek hét mérkőzés óta (5-2-0) tartó veretlenségi sorozata, miután szombaton hazai pályán szenvedtek vereséget a tavaszi szezont gyatrán, két vereséggel kezdő szenciektől. Meglepetés? Korántsem.
Csatársor nélkül nehéz
Az előkészületi mérkőzéseken remekül teljesítő máriatölgyesi Filo mintha lámpalázas lenne a bajnoki meccseken, alibifutballja miatt már az első negyedóra végén cserét érdemelt volna: egyszer sem kérte a labdát, nem futott üres területre, és minden párharcból vesztesen került ki. Az eddigiek alapján nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket az egykori válogatott csatár, Jozef Majoroš sem. Szombaton középpályásként kezdett, de a meglepő taktikai variáns hamar csődöt mondott, és Mentel edzőnek is be kellett látnia: lehet, hogy Majoroš még mindig technikás játékos, jól fedezi a labdát és lát is a pályán, de szembeszökően lassú. Olyan játékossal pedig, aki nem bír futni, nem ildomos a középpályán (a középpályán sem) kísérletezni.
A szenciek okosan, türelmesen fociztak, ők irányították a játékot, ami nem volt sem elegáns, sem tetszetős (talán ezért is fújta le az első félidőt Straka játékvezető már a 44. percben), de legalább eredményes volt: az 56. percben Halahija beadása után Majerník az ötösről fejelt (0:1). A 75. percben Juska alighanem a forduló gólját lőtte, miután Angelovič labdáját 16 méterről kapásból a jobb felsőbe küldte – gyönyörű gól volt. Tegyük hozzá: az akció Majoroštól indult, aki egy ígéretesen induló hazai támadásnál eladta a labdát, az ellenféll pedig villámgyorsan fordult, és eldöntötte a meccset. Majoroš talált gólja (beadásánál többen is lemaradtak a labdáról, amely általános meglepetésre a hálóban kötött ki) már csak arra volt elég, hogy az utolsó percekben felforrósodjon a levegő a pályán.
Báč–Senec 1:2 (0:0)
Gólszerzők: Majoroš (81.), ill. Majerník (56.), Juska (75.). Játékvezető: Straka, 650 néző. A hazaiak összeállítása: Kostoláni–Mikulec, Albert T., Puchner, Gonos–Szíjjártó, Füzik (54. Maťaš), Pukalovič, Majoroš–Nagy T. (82. Sviečka), Filo (51. Meszároš).
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.