Csak torta jár a születésnaposoknak

<p>A magyar labdarúgó-válogatott több tagjának éppen az Európa-bajnokság idejére esik a születésnapja, de Nagy Ádám arról számolt be, hogy nagy ünneplést nem tartanak.</p>

A ferencvárosi középpályás elárulta, ez az időszak a munkáról szól, így ilyenkor semmi különleges nem történik, csak kap egy tortát az ünnepelt, ahogy vasárnap Pintér Ádám, aki a 28. életévét töltötte be.    A 21. születésnapját négy nap múlva, azaz az izlandi meccs előtt egy nappal ünneplő futballista kifejtette, már az is nagy ajándék számára, hogy kijutottak az Eb-re és ő itt lehet, de hozzátette, az lenne a legszebb ajándék, ha kilenc ponttal zárnák a csoportkört.    "Ha tényleg csak egyet kívánhatnék és nem lehetne nagyon nagyot, akkor csak annyit kérnék, hogy Izlandot verjük meg" - mondta Nagy Ádám.    A magyar válogatottban tavaly alapemberré vált futballista azt is elmondta, hogy bár az első, keddi meccs közeledtével egyre kevésbé olvassa a cikkeket, de így is eljut hozzájuk a szurkolók szeretete, azaz érzik, hogy egy ország mögöttük áll. Mint beszámolt róla, a csapatból többen is gyakran nézik a különféle portálokat és követik a közösségi oldalakat, így rajtuk keresztül mindenki értesül a felfokozott várakozásról.    Az Eb-re 44 év után kijutott magyar válogatott hétfőn 11 órakor indul repülővel Nizzából első meccsének helyszínére, Bordeaux-ba, ahol kedden 18 órától Ausztriával csap össze. A meccs után azonnal utazik vissza dél-franciaországi táborhelyére. Négy nappal később Marseille-ben Izland, végül június 22-én, Lyonban Portugália lesz az ellenfele. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?