Csak az Eb-n nem kerültek dobogóra a keszegfalvai karatékák

Seishin
Keszegfalva |

Négy nemzetközi verseny és egy budapesti Európa-bajnokság szerepelt a keszegfalvai központú Seishin Karateklub őszi műsorában. Több dobogós helyezést szereztek, idén azonban nem hoztak érmet a kontinens-viadalról. Nézzük, merre jártak, merre versenyeztek.

Budapest érem nélkül

Hosszú felkészülés után négyen indulhattak a klubból az idei shinkyokushin Európa-bajnokságon. Huszonöt ország 450 karatékája között kellett helytállniuk. „A csallóközaranyosi Kurcsík Márk az U16-os korosztályban magyar ellenféllel kiegyensúlyozott küzdelmet vívott, a bírók mégis a hazai bunyóst juttatták tovább. A szintén csallóközaranyosi Pulay Attila erős grúz riválisával szemben maradt alul. A dunaszerdahelyi Hájas Kornél egészen jól bírta az iramot magyar ellenfelével, győznie nem sikerült. A keszegfalvai Hupian Krisztina a súlycsoport nélküli női felnőtt mezőnyben egy rutinos litvánnal küzdött, Egyenlő ellenfelek csatájában szabálytalanul fejbe ütötték, s ezután már nem tudta visszahozni a mérkőzést” – értékelte védencei szereplését Markovics János klubelnök, a Szlovák Shinkyushin Karateszövetség első embere, aki kiváló helytállásukért megdicsérte védenceit, ismételten kihangsúlyozva, hogy már az Eb-re való kijutás is önmagában nagy dolog.

Maximum Répcelakon

Százötven induló között sem vesztek el a klub versenyzői a VI. Rakurai-kupán, mint az öten a dobogón végeztek. Markovics Áront a gyerek.2 kategóriában győztesként hirdették ki. „A csapat nagyon jól szerepelt, mindenki kihozta magából a maximumot” – fűzte hozzá a klubelnök.

Öt érem Siklóson

Három ország 250 versenyzője mutatkozott be Siklóson. Hat Seishin-indulóból öten érmet nyertek. „Cserepes Zoltán két győzelemmel végzett a 60 kilós juniorok között az élen. Pulay Attila az ifik mezőnyében volt második 70 kilóban, s őt hirdették ki a viadal legtechnikásabb versenyzőjének is. Második volt Markovics Ádám, s egyaránt harmadik Kurcsík Márk és Jakab Adrienn” – sorolta fel a dobogósokat Markovics János 4.danos mester.

Seishin-gála ötödször

Négy ország háromszáznál több versenyzőjét csalogatta Dunaszerdahelyre a Kovács Kata Zsófia-emlékverseny, az V. Seishin-gála. Egyperces néma csenddel emlékeztek a klub fiatalon elhunyt karatékájára, s utána már következtek a csaták. Kilenc elsőséget szereztek a Seishin képviselői. „A gyerekek nagyon lelkesen, és színvonalas küzdöttek. Külön dicséret illeti az edzőket a felkészítésért” – mérlegelt Markovics János.

Várpalotán zártak

Közel háromszáz versenyző lépett tatamira az idényzáró várpalotai nemzetközi versenyen. A három ország képviselői között ott voltak a Seishin Karateklub karatékái is. Eredménymustra a hétvégi viadalról.
„Full-contactban a dunaszerdahelyi Hájas Kornélt első küzdelmében fejbe verték, ellenfelét kizárták, így ő nyert, de az orvos nem engedte tovább, harmadik lett – tudtuk meg Markovics Jánostól. – Három nyertes csata után a szintén full-contactos nemesócsai Nagy János a dobogó legfelső fokára állhatott. Ugyanebben a versenyszámban kétszer kikapott rutinos ellenfeleitől a keszegfalvai Pulay Attila, de a harmadik csatát megnyerte, és ez a bronzérmemhez volt elég. A gyerekek között az ekeli Tanító Péter második, klubtársa, az ekecsi Zezula Filip mögötte a harmadik helyen végzett. A lányoknál az ekecsi Oláh Lilla elvesztett küzdelem után gyomor KO-val verte a nála magasabb öves ellenfelét, és felküzdötte magát a harmadik helyre. Testpajzsos full-contactban a dunaszerdahelyi Borbély Barnabás mindkét bunyóját elvesztette, a keszegfalvai Markovics Áron egy-egy győzelemmel és vereséggel lett második, a full-contactos nemesócsai Cserepes Zoltán a dobogó legfelső fokán végzett, miután egyetlen ellenfelét a hosszabbításban szerzett ponttal múlta felül.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?