Casillast nevezték a Porto keretébe

Iker Casillas
Porto |

A Porto labdarúgócsapata nevezte bajnoki keretébe Iker Casillast, aki májusban szívinfarktust kapott.

A 38 éves kapus május 1-jén kapott szívrohamot, ennek ellenére hivatalosan nem jelentette be visszavonulását, majd a klub júliusban közölte, hogy a csapat, a szakmai stáb és a vezetőség tagjai közötti összekötőként, kapcsolattartóként tevékenykedik, amíg gyógyul.

A Porto múlt hónapban leigazolta Agustin Marchesint a mexikói America együttesétől Casillas pótlására. A 31 esztendős argentin kapus szerdán a Krasznodar ellen 1-0-ra megnyert Bajnokok Ligája-selejtezőben mutatkozott be új klubjában.

Casillas a Real Madrid akadémiáján nevelkedett, pályafutása nagy részét a spanyol fővárosban töltötte: 1999 és 2015 között 725 mérkőzésen lépett pályára, öt bajnoki cím és három Bajnokok Ligája-diadal részese volt. Ezen kívül a spanyol Szuperkupát négyszer, a Király Kupát és az európai Szuperkupát kétszer-kétszer hódította el. Nála többször csak Raúl öltötte magára a Real mezét (741). A kapus 2015 nyarán igazolt az FC Portóhoz, amellyel tavaly bajnok volt. Szerződése 2021 nyaráig szól. A spanyol válogatottjában 167-szer lépett pályára, 2008-ban és 2012-ben Európa-, 2010-ben pedig világbajnokságot nyert a nemzeti együttessel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?