Cantona, a melltartó és Bodnár

Történt egyszer, hogy Eric Cantonát kiállították a Crystal Palace elleni mecscsen. Cantonával gyakran megesett ilyesmi, mert bár zseniális futballistának ismertük, spanyol őseit le sem tagadhatta volna: forrófejű, excentrikus, kezelhetetlen játékos volt, amolyan „balkáni típus”.

Szóval kiállították, ő pedig az oldalvonal mentén elindult az öltöző felé, amikor egy Palace-szurkoló (Matthew Simmons) szinte áthajolt a reklámtáblákon, úgy üvöltötte Cantona arcába: „Takarodj vissza Franciaországba, te rohadt fattyú!” (Idézi a The Guardian vonatkozó lapszáma). Cantonának sem kellett több, nosza, átvetette magát a korláton, és ugyanazzal a lendülettel mellberúgta az őt ócsárló huligánt.

A folytatás ismert: a Manchester United vezetőségétől kezdve az angol szövetség (FA) vezérkarán át a játékostársakig mindenki azonnal és erélyesen elítélte a francia rövidzárlatát, s az egy évvel korábban, 1994-ben még a Premier League legjobbjává választott Cantonára csak úgy záporoztak mindenfelől az eltiltások és a szankciók. És ez így van rendjén, még akkor is, ha néhány tény azért árnyalja Cantona cselekedetét: Matthew Simmons, a büntetett előéletű Palace-huligán ismert volt rasszista nézeteiről, és kell ahhoz némi kurázsi, hogy valaki beugorjon száz őrjöngő Simmons közé, hogy egy az egyben rendezze a dolgot, hiszen a megvadult huligánokat látva fennállt a veszélye annak, hogy a tömeg ott helyben meglicseli Cantonát. A csatár állt elébe.

Annyi mindenesetre bizonyos, hogy ezzel a fajta csibész-mentalitással Cantona belopta magát az angol fiatalok szívébe. Javier Marías spanyol író idéz egy dalocskát, amit az angol iskolákban énekeltek akkoriban a fiúk: „Oh, ah, Cantona, run away with teachers bra!” („...meglógott a tanárnő melltartójával!”)

Aligha lesz hasonló csibész-hírneve Bodnár Lászlónak, a magyar válogatott hátvédjének, s nem azért, mert ő történetesen nem zseniális futballista, mint volt Cantona, aki mellesleg Baudelaire-t olvasott és festegetett szabadidejében. Ez persze már luxus: a „Boci” becenevű magyar futballistától nem várunk el ilyesmit. A 26 éves Bodnárt most igazolta le a Red Bull Salzburg, miután korábbi állomáshelyén, a holland Roda Kerkrade csapatánál Huub Stevens vezetőedző jelezte: a továbbiakban nem tart igényt ilyen játékosra. Mire gondolhatott Stevens, elvégre Bodnár fiatal kora ellenére már 31 válogatottságnál tart? Nos, Stevens egészen pontosan arra gondolt, hogy Bodnár a Den Haag elleni bajnokin semmiből semmi lefejelte az ellenfél játékosát. S hogy ez nem egyszeri ámokfutás volt részéről, azt az is jelzi, hogy 2004 márciusában a Magyarország–Wales mérkőzés után (amely mérkőzés egyébként Fehér Miklós-emlékmeccs volt egyben) Bodnár lefejelte a walesi Savage-et. Persze, Savage-et, a Blackburn Rovers provokatív középpályását sem kell félteni, láthattuk egy hete a ManUtd elleni kupameccsen, ahogy ipponnal vitte földre Wayne Rooney-t, hanem ahogy Bodnár nyilatkozott legutóbbi incidense után, az mégiscsak önmagáért beszél: „Megindult felém, és láttam, hogy le akar fejelni, én meg nem akartam megsérülni, ezért megelőztem, én fejeltem le őt.”

Az eset három hete történt, de felháborodott reakciókat – a Roda vezetőségét leszámítva – semerről sem lehetett hallani. Meglepő, hogy azok, akik „a futball nevében” meg akarják tisztítani a stadionokat a huligánoktól, mintha arra már nem ügyelnének, hogy a pályán is „civilizált és értelmes” emberek játsszanak. Vagy talán örülni kellene annak, hogy ilyen kiválóan fejelő hátvédje van a magyar válogatottnak? Jobban örültünk volna, ha ezt a készségét a svédek vagy a horvátok elleni idegenbeli vb-selejtezőkön (mindkettő 0:3) kamatoztatta volna. Bár ott labda is röpködött, és ez azért már más helyzet. Bonyolultabb. Úgy nevezik: futballmeccs. (gj)