Zágráb. Mladen Bajic horvát államügyész nyomozást rendelt el annak kiderítésére, hogyan lett bajnok 1999-ben a zágrábi Croatia labdarúgócsapata, a mai Dinamo.
Bunda és pénzmosás
Zágráb. Mladen Bajic horvát államügyész nyomozást rendelt el annak kiderítésére, hogyan lett bajnok 1999-ben a zágrábi Croatia labdarúgócsapata, a mai Dinamo. Két éve többen is azt állították, hogy a Rijekát csalással fosztották meg az első helytől, mert Franjo Tudjman horvát elnök kedvenc csapatának, a Croatiának akarta a titulust. Az államügyész – aki a volt Jugoszláviában 1988-ban is felgöngyölített egy bundázási ügyet, amelybe több nagycsapat vezetői is érintettek voltak –, ezúttal a Nacional című magazin birtokában levő bizonyíték alapján rendelte el a nyomozást. Ebből kiderült: a zágrábi csapat 200 ezer német márkát fizetett az Osijeknek azért, hogy döntetlent játsszon a Rijekával. Ez az eredmény ugyanis a Dinamót juttatta a bajnoki címhez.
A Nacional szerint különben a horvát klubok a játékosok eladásával és megvásárlásával gyakran a maffia érdekeit szolgálják. Állítólag az alvilág is szerepet játszott abban, hogy az elmúlt idény gólkirálya, Ivica Olic annak idején a Dinamóba igazolt. Menedzseréből, az eladósodott és uzsorakamatokkal sanyargatott Dragan Maricból, a Slavonski Brod-i Marsonija labdarúgóklub elnökéből szájába nyomott pisztollyal kényszerítették ki a beleegyezést -–írta e heti számában a Nacional.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 09.16.
Az energiatúltengéstől a világbajnokságig
2024. 09.10.
Szépül az FTC stadion, a lelátón dolgoznak
2024. 08.31.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.