A Vidi nem tudta elgáncsolni a bajnokságban hét meccs óta veretlen címvédőt
Botlott a Paks, előzött a Fradi
A labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójában botlott a Paks, így a Ferencváros a Fehérvár ellen aratott magabiztos győzelmével átvette a vezetést a tabellán. A kiesés ellen küzdő Mezőkövesd és Kisvárda egyre nehezebb helyzetbe kerül.
Pénteken meglepetésre nyerni tudott az Újpest a Puskás Akadémia otthonában. A lilák Mészöly Géza irányításával hat meccsükből harmadszor győztek, ráadásul október óta először fordult elő, hogy két egymás követő tétmérkőzést sikerült megnyerniük. A felcsútiak köbölkúti edzője, Hornyák Zsolt a találkozót követően elmondta, hogy azt kapták az Újpesttől, amit vártak, és szerinte ők voltak, akik inkább fociztak, mégis az ellenfél szerezte a gólokat, és így nyerni tudott.
A kiesés elől menekülő két csapat, a Mezőkövesd és a Kisvárda is kikapott szombaton. A kövesdieknél újra kezdőként egy órát töltött a pályán a dunaszerdahelyi nevelésű Szolgai Máté, de ő sem tudott segíteni, a Diósgyőr elvitte mindhárom pontot a fürdővárosból. A DVTK így már három meccs óta nem kapott ki a bajnokságban, míg a Mezőkövesd sorozatban hatodik hazai bajnokiján kapott ki. A Zsóry még novemberben az Újpestet tudta legyőzni 4:0-ra, a következő fordulóban pedig éppen a lila-fehérekkel találkoznak, igaz, ezúttal a fővárosban.
Vasárnap a listavezetőként pályára lépő Paks hazai pályán csak 1:1-es döntetlent játszott a Debrecennel. Sokáig úgy tűnt, Dzsudzsák gyors góljával elviszi mindhárom pontot a Loki, de Böde Dánielnek köszönhetően egyenlítettek a hazaiak. A rutinos csatár mondhatni rárúgta a labdát Pappra, így utóbbi neve került gólszerzőként a jegyzőkönyvbe. Ennek a botlásnak köszönhetően, valamint mert a Ferencváros magabiztos játékkal győzött Székesfehérváron, Bognár György csapata lecsúszott a második helyre a tabellán, a zöld-fehérek pedig hosszú idő után újra vezetik az NB I-et. A Vidi sorozatban harmadik vereségét szenvedte el.
„Csak a mi dolgunkra koncentráltunk, próbáltunk minden mérkőzést megnyerni. Persze tudtuk, hogy a Paks ma ikszelt, úgyhogy örülünk, hogy végre az első helyen vagyunk. Szeretnénk végig itt maradni” – foglalta össze az előzést a két gólt szerző Varga Barnabás.
A forduló zárómeccsén a Zalaegerszeg döntetlenre végzett az MTK ellen. Így jelenleg a zalaiak vannak a legközelebb a kiesőzónához, előnyük kilenc pont a Kisvárda és tíz pont a Mezőkövesd előtt.
OTP Bank Liga, 24. forduló
Puskás Akadémia FC–Újpest FC 0:2 (0:1)
Pancho Aréna, 2300 néző. Gólszerzők: Ambrose (10.), Anculasz (74.). Jv.: Karakó. Sárga lap: Corbu, Batik, ill. Keita, Radosevics.
Mezőkövesd Zsóry FC–Diósgyőri VTK 1:2 (1:1)
Mezőkövesd, 3850 néző. Gólszerzők: Drazsics (45.), ill. Szatmári (17.), Bényei (71.). Jv: Antal. Sárga lap: Kojnok, Szolgai, ill. Pozeg Vancas, Gera. Piros lap: Szilágyi (77.) – Mezőkövesd.
Kecskeméti TE–Kisvárda Master Good 3:1 (2:1)
Széktói Stadion, 2635 néző. Gólszerzők: Horváth K. (8., 24., az elsőt 11-esből), Banó-Szabó (63.), ill Szpasics (13.). Jv.: Káprály. Sárga lap: Zsótér, Zeke, ill. Camaj, Lucas.
Paksi FC–Debreceni VSC 1:1 (0:1)
Paks, 2489 néző. Gólszerző: Papp (85.), ill. Dzsudzsák (3.). Jv.: Bognár. Sárga lap: Tóth B., Osváth, ill. Domingues, Lagator, Vajda B.
Fehérvár FC–Ferencvárosi TC 0:2 (0:1)
Sóstói Stadion, 8061 néző. Gólszerző: Varga B. (42., 51.). Jv.: Berke. Sárga lap: Katona M., Serafimov, ill. Varga B.
Zalaegerszegi TE FC–MTK Budapest 2:2 (0:2)
ZTE Aréna, 2124 néző. Gólszerzők: Csóka (52.), Gruber (54.), ill. Bognár (26., 33.). Jv.: Rúsz. Sárga lap: Varju, Molnár (mindkettő MTK)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.