Sport

Bosszúállók nyertek Gútán

Jó hangulatban, verőfényes napsütésben zajlott a VII. Beach Volleyball Nemzetközi Röplabdatorna Gútán.
Borka Roland

2019. szeptember 17. 15:37

strandröpi
(A szerző felvétele)

A megmérettetésre nyolc csapat nevezett Gútáról, Komáromból illetve Érsekújvárból, valamint idén magyarországi, tatai csapat is játszott. Kárpáty Ernő, a városi önkormányzat mellett működő ifjúságnevelési és sportbizottság elnöke elmondta, az amatőr röplabdatornával erősíteni kívánják a Vág-part turisztikai vonzatát.

„Megtöltöttük élettel a Vág gútai partját, még Tatáról is érkeztek vendégek, akik egy kellemes röplabdatorna keretében fél napot Gútán töltöttek. Progresszíven a célunk felé haladunk, ezért a jövőben különlegességekkel szeretnénk vonzóbbá tenni a tornát és azáltal az ittlétet” – fogalmazott Kárpáty.

A mérkőzések két pályán négyes csapatokkal zajlottak. Az első helyet a komáromi Avengers (Nagy Réka, Mezei Ferenc, Králik Máté, Varga Tamás) csapata szerezte meg, második az érsekújvári Zolova Pomsta (Kiss Adrián, Benko Marek, Benko Erik, Meraiová Ingrida) együttese lett, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a komáromi SJG (Paraska István, Dobroczki Tamás, Halász Viktor, Polák Éva) csapata léphetett. Egyéni teljesítményeket is kiértékeltek.

A félnapos torna legjobb női versenyzője a tatai Zhorela Zsuzsanna lett, míg a férfiaknál az érsekújvári Kiss Adrián bizonyult a legjobbnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Gál a legszigorúbb büntetést kéri Jankovskának

A közös választási pártról tárgyal a Híd és az MKP elnöksége

Uhrík miatt törölték a vitaestet

Kábítószer miatt razziázott a rendőrség a Rimaszombati járásban

A szlovák emberjogi központ szerint diszkriminatív a fiatal szülőknek járó hosszabb szabadság

Hrnčár a trencséniek új edzője

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!