Bosnyák ellenfelet kapott a HC DAC csapata

Oguntoye Viktória

A boszniai ZRK Borac lesz a HC DAC női kézilabdacsapat ellenfele az Európa-kupa selejtezőjének 1. fordulójában. Az összecsapás első mérkőzését Dunaszerdahelyen játsszák az október 16–17-i hétvégén.
 

„Függetlenül attól, ki az ellenfél, maximálisan készülni fogunk a csapat első Európa-kupa-találkozójára. Itthon lépünk majd pályára az első meccsen, remélem, ez pluszerőt ad majd a lányoknak, akik legnagyobb többsége számára ez lesz az első nemzetközi megmérettetés” – mondta Debre Viktor, a HC DAC vezetőedzője. 

A csallóköziek elnöke, Horváth Zoltán így nyilatkozott a sorsolás után: „Elsősorban azt kell néznem, hogy a csapat hogyan tud elutazni az adott ellenfeléhez. Bosznia-Hercegovina annyira nincs messze, oda még busszal is el tud jutni a csapat, attól azonban sokkal messzebb van, hogy szállásról ne kelljen gondoskodnunk. Igyekezni fogunk, hogy a csapatnak megteremtsük ezzel kapcsolatban is a lehető legideálisabb körülményeket.”

(hcdac.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?