Bombameglepetés Borsiban

Borsi. Ősszel idegenben ugyan győzni tudtak a borsiak (Borša), ám a kelet-szlovákiai V. liga délkeleti csoportja enyicskei (Haniska) sereghajtójának vezetősége a télen felsőbb osztályban játszó kassai szerzeményekkel (Čišovský, M. Majoroš) erősítette meg a kollektívát.

Borsi. Ősszel idegenben ugyan győzni tudtak a borsiak (Borša), ám a kelet-szlovákiai V. liga délkeleti csoportja enyicskei (Haniska) sereghajtójának vezetősége a télen felsőbb osztályban játszó kassai szerzeményekkel (Čišovský, M. Majoroš) erősítette meg a kollektívát. Minden bizonnyal ennek tudható be, hogy a két rivális közötti szakadéknyi (16) pontkülönbség nem látszott a tegnap délutáni borsi találkozójukon. A kiesés elkerüléséért küzdő vendégek érettebb csapat benyomását keltették. Pontosan adogattak, technikailag, taktikailag egyaránt felülmúlták riválisukat. Többet birtokolták a labdát, mint a gyors ellentámadásokkal próbálkozó hazaiak. Az első negyvenöt percben a kivárásra játszó borsiak három ziccert hibáztak. Tekel kétszer, Gánóczi egyszer pontatlanul fejezte be góllal kecsegtető kontráját. A nézők már-már elkönyvelték a gólnélküli első fél-időt, ám tíz másodperccel a játékvezető félidei szünetet jelző sípszóját megelőzően vezetéshez jutottak az enyicskeiek.

Fordulás után sem változott a játék képe. A hazaiak ugyan foggal-körömmel harcoltak az egyenlítő gólért, ám a minden alakzatban jobb futballistákat felvonultató vendégek leiskolázták őket. A borsiak erejéből még a becsületgólra sem futotta. Az igazsághoz tartozik, hogy a játékvezető is a vendégekhez húzott. Ráadásul egy perccel a találkozó lefújása előtt kiállította Horňákot. A borsiak csapatából nagyon hiányzott a két sérült (Kázmér, Ruščančin), illetve a lapok miatt kényszerpihenőre szorult játékmester, Behyňa. BORŠA–HANISKA 0:4 (0:1). BORŠA: Nižík–Toronyi, Nagy T., Szalontai, Horňák, Sovák (Kropuch), Gánóczi (Palšovič), Nagy M., Hencel, Mihók. Tekel. (gh)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?