Böhn temetéséig a MKSZ nem foglalkozik a kapitánykérdéssel

Budapest |

<div>A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) Karl Erik Böhn jövő keddi temetéséig nem nevez ki új szövetségi kapitányt a női válogatott élére.</div><div>&nbsp;</div>

A szövetség a keddi közleményében úgy fogalmaz: "Az MKSZ Karl Erik Böhn temetéséig semmilyen módon nem foglalkozik a norvég szakember utódlásának kérdésével, így értelemszerűen ki sem nevezi az új szövetségi kapitányt".   Vetési Iván elnök múlt kedden a Digisport Reggeli Start című műsorában azt mondta, négy jelöltjük van, s jelezte, magyar és külföldi szakember is lehet az kapitány. Hozzátette: a két évvel ezelőtti választással szemben ezúttal nem elsődleges szempont, hogy külföldi szakember irányítsa a nemzeti együttest. Két nappal később az MKSZ elnöksége őt és Juhász István szakmai igazgatót hatalmazta fel azzal, hogy megkezdje a tárgyalásokat a kiszemelt jelöltekkel.    A vasárnap 49 éves korában elhunyt Karl Erik Böhn temetésére a norvégiai Sandefjordban kerül sor február 11-én.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?