<p>Még a júniusi kongresszus előtt eldönti Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke, hogy pozíciója megtartásáért versenybe száll-e egy újabb - immár ötödik - ciklusra.</p>
Blatter június előtt előáll elnöki terveivel
Párizs |
"Hadd ismételjem meg, amit már korábban is mondtam, nem vagyok még elég fáradt ahhoz, hogy elhatározzam: visszavonulok" - mondta a L'Equipe 21 TV-nek a márciusban 78 éves svájci sportvezető. - Említettem már, hogy egyelőre minden nyitott. Az idei kongresszus előtt azonban minden bizonnyal előállok a döntésemmel." Utalást tett ugyanakkor arra, hogy Michel Platini, az európai szövetség (UEFA) francia elnöke követheti őt a FIFA élén. "Támogatott engem, hogy elnök lehessek 1998-ban, Párizsban, ahol mindenki ellenünk volt. Logikus lenne, ha ő következne utánam" - mondta Blatter ezt annak ellenére, hogy az egykor szoros kapcsolatuk az elmúlt években némileg feszültté vált. Blatter annak idején, 1998-ban az UEFA élén komoly befolyásra szert tett svéd Lennart Johanssonnal szemben nyert a FIFA-voksoláson. A FIFA idei kongresszusát a világbajnokság június 12-én sorra kerülő nyitómérkőzése előtti két napon, 10-én és 11-én tartják Sao Paulóban. A következő elnökválasztásra 2015-ben kerül sor. Az 58 éves Platini tavaly szeptemberben azt mondta, hogy a FIFA-elnökséggel kapcsolatos terveit a brazíliai vb-n vagy az után hozza nyilvánosságra.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.