Bízikék a bajnoki címre pályáznak

HC DAC
Dunaszerdahely |

Szombaton (15.30) az Olomouc ellen hazai pályán, tévés meccsen kezdi meg szereplését a női kézilabda MOL Liga új idényében a HC DAC csapata.

A tavalyi idényben bronzérmes, a szlovák playoffban a döntőig jutó dunaszerdahelyiek a 2022/2023-as idényben még magasabbra törnének. Debre Viktor vezetőedző a felkészülés kezdetekor úgy fogalmazott, szeretné, ha legalább egy, legfényesebben csillogó érmet elhódítanának a szezon végén. Bízik Réka, a csapat balszélsője pedig az Olomouc elleni rajt előtt egyértelműen kijelentette, az első hely a céljuk. „Szeretnénk megnyerni a bajnokságot, és mellette az Európa-kupában is minél messzebbre jutni – nyilatkozta az Új Szónak a 30 éves szlovák válogatott játékos. – Azt nem mondanám, hogy kifejezetten csalódott lennék, ha »csak« megismételnénk a tavalyi eredményeket, mert az is nagyon szép volt. Az elmúlt idényben nagyon sok volt a sérültünk, mostanra viszont sok jó játékosunk távozott. Meglátjuk, hogyan tudjuk idén felépíteni magunkat.

A sárga-kékek többek között az Oguntoye Viktória–Hudák Emma–Bízik Boglárka válogatott trió nélkül vágnak neki az új idénynek, ellenben lesz például brazil légiósuk Ligia Costa révén. „Az a fontos, hogy az új játékosokat beleillesszük a mi rendszerünkbe. Persze apró elemekben változni fog a csapatjátékunk, de maga a nagy szisztéma marad – árulta el Bízik Réka.

Érdekes

A HC DAC kerete

kapusok: Magera Noémi, Gajdóczi Barbara, Oláh Bella

balszélsők: Bízik Réka, Pénzes Mónika

balátlövők: Natália Némethová, Erika Desortová, Bugár Cintia, Hornyák Panna

irányítók: Erika Rajnohová, Mészáros Réka, Hornyák Bernadett

beállók: Ligia Costa Maia da Silva, Sári Barbara, Demeter Orsolya, Kristína Pastorková, Kucsera Rebeka

jobbátlövők: Élő Betarix, Jagodics Melani, Volner Chiara

jobbszélsők: Juhos Kata, Kovács Noémi, Tamási Éva

A felkészülési időszak meccsei alapján elég jól sikerült az említett folyamat Dunaszerdahelyen. A HC DAC az első hat barátságos találkozóból ötöt megnyert (Kispest 31:29, MGA Fivers 29:14, Šaľa 28:25, Olomouc 24:19, Písek 35:15), egyedül a szombathelyiektől kapott ki egy góllal (23:24). A finisben előbb egy négyestornán vettek részt Mosonmagyaróváron, ahol a Koprivnica elleni vereség után (23:27) a bronzmeccsen 33:28-ra verték a prágai Slaviát. A bajnoki rajt főpróbáján viszont hazai környezetben szenvedtek 32:25-ös vereséget a Budaörstől.

Hogy ez mit jelenthet a MOL Ligára nézve, nehéz megjósolni, mivel a két legfőbb rivális háza táján is jelentősek voltak a változások. A címvédő nagymihályiaktól hét kézilabdázó távozott, akiket nagyrészt légiósokkal pótoltak, és új edző is érkezett. A cseh Most pedig legjobb játékosa (Korešová) nélkül vág neki az új idénynek.

Ami biztos, hogy a csapatokra ezúttal kevesebb meccs vár, a Chorzów és Hodonín nélküli mezőny 12 csapatot számlál, azaz 22 forduló után alakul ki a végeredmény (és kezdődik a két ország nemzeti rájátszása). Érdekesség, hogy a majdani aranyérmes 2320 eurós, a második helyezett 1660, a harmadik 1000 eurós prémiumra számíthat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?