Bízik Réka: A bajnoki cím hatalmas motiváció

Réka
Dunaszerdahely |

Története legnagyobb létszámú mezőnyével, 14 csapattal rajtol el ma a női kézilabda MOL Liga új évada.

A cseh gárdák számát a Kynžvart növelte kilencre, szlovák részről egy csere volt (az eperjesiek helyett a stupavaiak jelentkeztek), míg először lesz lengyel csapat is a bajnokságban. A Chorzówot megelőzően egyszer, még a legelső szezonban képviseltette magát harmadik országból való egyesület – akkor az osztrák Hypo meg is nyerte a cseh–szlovák ligát.

Az elsőség ezúttal nagy valószínűség szerint a Most– Michalovce–HC DAC hármas között fog eldőlni. „Mindhárom csapatnak erős a játékosállománya. Ilyenkor sokszor apróságok döntik el a meccsek kimenetelét. Sok múlik a szerencsén is, hogy melyik csapat éppen milyen formában van, vagy éppen hány sérültje van – mondta lapunknak Bízik Réka, a dunaszerdahelyiek ásza. – A bajnoki cím mindenképpen egy hatalmas motiváció, ennek ellenére nagy nyomás is van rajtunk, hiszen ilyenkor a hiba nem nagyon fér bele.”

A HC DAC válogatott balszélsője már nagyon várja a Kynžvart elleni bajnoki rajtot (17.30). „Én pont az a játékos vagyok aki nagyon nem szereti a felkészülési időszakot. Sőt, nem is ismerek olyan játékost, aki szereti – jegyezte meg nevetve az elmúlt hónapokkal kapcsolatban Bízik Réka. – Ilyenkor folyton fáradtak vagyunk, hiszen sok edzés van, és mind nagyon intenzív. Mindamellett nem szeretjük, de feltétlenül szükség van erre az időszakra is.” 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?