Betöltetlen marad a poszt

Ipolykeszi. A nagykürtösi járási bajnokságban játszó ipolykesziek együttese az őszi idényben azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy edző nélkül játszotta végig a bajnoki találkozókat.

Ipolykeszi. A nagykürtösi járási bajnokságban játszó ipolykesziek együttese az őszi idényben azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy edző nélkül játszotta végig a bajnoki találkozókat. Ezúttal arra voltunk kíváncsiak, vajon a tisztségviselők szerződtettek-e már szakvezetőt a betöltetlen posztra? „Alighanem furán hangzik, mégis igaz, edző nélkül jobban, eredményesebben futballoznak a mieink” – tréfálkozott Ján Košík, a tabella 3. helyén tanyázó csapat vezető tisztségviselője. Mint az nyilatkozatából kiderült, anyagiak híján jobbnak látják tréner nélküli csapatként játszani a pontokért. „Tavasszal sem lesz szakvezetőnk. Nem tudnánk neki ugyanis kifizetni még a legalacsonyabb tiszteletdíjat sem, olyan szűkös költségvetésből gazdálkodunk. Mindössze 60 koronát kaptunk szponzorunktól, ebből csapatot működtetni szinte képtelenség. Személygépkocsikkal utazunk az idegenbeli meccsekre, mégsem tudjuk a fent említett összegből fedezni teljes költségvetésünket. Amennyiben támogatónktól a tavaszi idényre nem kapunk újabb életmentő „injekciót”, akkor nagy valószínűséggel én sem vállalom tovább az irányítást” – fogalmazott a klubelnök. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?