Beňuš türelemre int Tokióban

Beňuš
Pozsony |

Alig pár perccel a gála kezdete előtt esett be a nemzeti színház épületébe az Év sportolója ankéton a 9. helyen végzett Matej Beňuš. A világkupa-győztes, 32 éves vízi szlalomozót már csak néhány újságíró várta, talán ezért is válaszolgatott roppant kedélyesen az Új Szó kérdéseire.

Hogyan értékeli a 2019-es évét? Pozitívumokat és negatívumokat is hozott önnek.
Igen, vegyesek az érzéseim. Megnyertem a világkupa-sorozatot, ami óriási siker, mert nagyon kiegyenlített a mezőny. Az Európa-bajnokságot és a világbajnokságot viszont egyéniben elrontottam, mindkétszer elkövettem kicsi hibákat. Jó és rossz is volt a szezonom, de szerencsére a legfontosabb versenyem a vk-ban jól sikerült, ami megnövelte az esélyeimet az olimpiai szereplésre. Ennek kivívására fogok összpontosítani a folytatásban.

A kvótáért folyó küzdelemben Aleksander Slafkovský és Michal Martikán az ellenfele, akiket a szlovák bajnokságon meg tudott előzni…
Azt mondják, nehéz megszerezni a bajnoki címet, de még nehezebb megvédeni, nekem viszont sikerült, amivel nagyon elégedett vagyok.

Mi fog dönteni hármójuk között az Eb-n, ahol végérvényesen eldől, ki utazhat Tokióba?
A mi sportunkban nagyon gyakran apróságok döntenek az eredményről. Nagyon fontos lesz megőrizni a higgadtságot, és erősnek kell lenni mentálisan. Láttuk más kategóriákban is, hogy a favoritok nem tudták feldolgozni a helyzetüket, és lemaradtak a játékokról. Ott a nyomás, hogy mindenképp be kell kerülnöm a fináléba az Eb-n, és ott is jól kell mennem. De én várom a kontinensviadalt. Londonban „nehéz” a víz, ami a magasságom miatt nekem kedvez.

Hogyan látja a riválisait, a pszichés nyomás hátráltathatja őket?
Versenyeken és a vk-edzéseken kívül szinte nem is találkozunk, ezért nehéz ezt objektíven megítélnem. Szerintem Mišónak már rengeteg siker van a háta mögött, így nincs vele gondja. Sašón már nagyobb a nyomás, négy évvel idősebb nálam, de velem ellentétben még nem szerepelt olimpián. Nagyon ott akar lenni. Nekem Rióból van egy ezüstöm, de ez nem jelenti azt, hogy ne lennék motivált.

vízi szlalom

Nemrég már járt Tokíóban, mi fog várni önre vagy a riválisára az olimpián?
Elsősorban türelemre lesz szükségünk a közlekedésben és a rengeteg ember elviselésére. Én óriásnak éreztem magam köztük, a vonatban is le kellett hajolnom, mert bevertem volna a fejem. A víziszlalom-pálya kicsit könnyebb, mint a riói volt. Valószínűleg még módosítanak rajta, mert voltak hibái. 

Tokióba is Peter Škantárral utazna ki? Azaz jó húzás volt az edzőváltás?
Igen, jól sült el. Peťo sok éven át volt az edőpartnerem, így aztán majdnem minden dologban egyetértünk a gyakorlások során és a versenyeken is. Nagyon elégedett vagyok, a világkupa-elsőség pedig egyértelműen bizonyítja is, hogy jól dolgozunk.

Mi a terve a májusi Eb-ig?
Én szokatlan típus vagyok, már ami a téli felkészülést illeti. Sokáig egyáltalán nem evezek, csak kondiedzéseim vannak. A testemnek is kell a szünet, de főleg fejben kell elszakadnom a víztől, mert egész évben rengeteget evezek. Majd csak februárban, Ausztráliában szállok vízre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?