Bénes László: „Megérdemelten győztünk”

Bénes

Luxemburg ellen a 80., Bosznia-Hercegovina ellen a 68. percben lépett pályára. Bénes László, a Hamburg doborgazi származású szlovák válogatott középpályása a vasárnapi Eb-selejtező után nyilatkozott lapunknak.

Elégedett a játékmennyiséggel, amit a két meccs alatt kapott?

Örülök, hogy mindkét mérkőzésen lehetőséget kaptam. Természetesen minél többet akarok játszani, de azt pozitívumként élem meg, hogy a második meccsen több időm volt bizonyítani, mint az elsőn. Két fontos hazai mérkőzéssel kezdtünk, és mindkettőt meg szerettük volna nyerni, de az elsőt nem sikerült. Nagyon jó hír, hogy eddig nem kaptunk gólt, ma pedig nagyon jó teljesítményt nyújtottunk.

Mennyire jutott el a csapathoz a rengeteg kritika a Luxemburg elleni meccs után? Mennyit érzékeltek belőle a játékosok és milyen hatással volt a felkészülésre?

Bevallom, egyáltalán nem figyeltem, hogy az interneten ki, mit és hogyan írt rólunk. Egyébként ha jól megy a játék, a dicséreteket ugyanúgy nem szoktam olvasni. De nyilván kaptunk a kritikákból, eljutott hozzánk néhány dolog. Egyszerűen nem úgy alakult a Luxemburg elleni meccs, ahogy szerettük volna, ma viszont megmutatta az egész csapat, hogy tud és akar küzdeni. Megérdemelten nyertünk, és úgy gondolom, javítottunk az összképen.

Klubja, a Hamburg mintha kisebb krízisbe került volna a Bundesliga II-ben, lecsúszott a 3., osztályozós helyre.

A fociban benne van, hogy egyszer nyerő szériád van, egyszer meg jön egy hullámvölgy. De Hamburgban nagyon jó csapatunk van, és továbbra is bízom abban, amit a szezon elején mondtam, és amiért eleve odaigazoltam: fel kell jutni az élvonalba. Fel vagyok készülve rá, hogy ezért akár a szezon utolsó meccséig kell majd küzdeni. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?