Bemutatjuk Overdose római ellenfeleit

<p>44 lovat neveztek, ami az első körben 39-re szűkült, majd Overdose Rómába érkeztével 12-re. Szerénytelenség volna azt feltételezni, hogy egyedül a versenyt 2008-ban 10 hosszal nyerő Overdose riasztott volna el ennyi riválist, minden bizonnyal az is szerepet játszott a sok visszalépésben, hogy ebben a futamban csak az első négy helyezett kap pénzdíjat (más európai Group-versenyekben inkább öt vagy hat).</p>

Így tehát logikus, hogy ha több ló is kimagaslik a mezőnyből, már tényleg csak azok a tulajdonosok hagyják állva lovaikat, akik reális esélyt látnak a pénzes helyek valamelyikére.

Mivel a vasárnapi mezőny lovai főleg Olaszországban futnak, jelezzük, hogy ott nincs Group III-asnál magasabb besorolású rövidtávú verseny (elsősorban az alacsonyabb pénzdíjak miatt). Azaz ha valamely ló egy ilyen kategóriájú olasz futamban jól szerepelt, az egyben azt is jelenti, hogy a legjobb helyi sprinterek közé tartozik.

1
BACK HUNTING Tréner: Armando Renzoni / Lovas: Mario Esposito Vitt súly: 61 kg / 4 éves / startbox: 7

Huszonöt versenyéből ötöt nyer, s ötször végez dobogón. Ugyan kétévesen Listed versenyekben még két második és egy harmadik helyet is szerez, ám azóta csak alacsonyabb kategóriájú futamokban ér az élmezőnybe. Legutóbb az októberi milánói Premio Omenoniban (Group III) tíz hosszas hatodik, ahol a mostani mezőnyből négyen is verik. A tavalyi római Premio Aloisiban csupán tizenegyedik.

2
BLACK MAMBAZO Tréner: L. Riccardi / Lovas: Germano Marcelli Vitt súly: 61 kg / 6 éves / startbox: 1

Overdose-hoz hasonlóan ő is több hónapot hagy ki az idei szezonban, márciustól szeptemberig egyáltalán nem fut. Eddigi 23 olasz versenyéből 8-at nyer és még 11-szer dobogós. 2008-ban ő fut be 10 hosszal másodikként Overdose mögött a római Premio Aloisiban. A következő évben a párizsi Group I-es Prix de l’Abbaye-ban ötödik, egy Group II-es Chantilly-i versenyben pedig nyakhosszas második. Tavaly májusban Dettorival a nyeregben még felér egy francia Group III-as negyedik helyére, ám magasabb kategóriájú versenyben azóta sincs hasonló eredménye. Formája tehát nem túl jó, de mivel képessége alapján a mezőny egyik legjobb lova, nem szabad leírni.

3
DAGDA MOR Tréner: Stefano Botti / Lovas: Fabio Branca Vitt súly: 62,5 kg / 4 éves / startbox: 4

A jelenleg legjobbnak tartott olasz sprinter 24 versenyéből 11-et nyer, és még 9-szer második vagy harmadik, azaz 20-szor végez dobogón. Idén három Listedet nyer, egy májusi római Group III-ason második, az október közepi milánói szintén Group III-as Premio Omenoniban pedig magabiztos győzelmet arat: a starttól a második-harmadik helyen utazik, majd az utolsó százötvenen könnyen elhúz a mezőnytől, az augusztusi baden-badeni Arany Ostor (Goldene Peitsche) másodikját, Smooth Operatort is maga mögé utasítva. Ugyanitt több, mint 10 hosszal veri azt a Sapphire-t, aki áprilisban Berlinben nyolc hosszal volt harmadik Overdose mögött. A Racing Post 113-as értékszámmal jutalmazza, ami csak hárommal rosszabb Overdose ascoti 116-jánál (azaz milánói futásával a mezőny jobbik felébe ért volna az ascoti King’s Stand Stakesben). Lovasa Fabio Branca 149 győzelmével jelenleg második az olasz zsoké-sampionátusban, de ő nyeri a legmagasabb (23%-os) arányban versenyeit.

4
MALIKAYAH Tréner: Daniele Camuffo / Lovas: Pierantonio Convertino Vitt súly: 59,5 kg / 3 éves / startbox: 5

Tavaly egy győzelmet és egy második helyet szerez római Listed-versenyekben, ám idén a magasabb besorolású futamokon már rendre hátul végez, csak két kisebbet tud nyerni. Ugyan a legutóbbit napra pontosan egy hónapja, de így sem várható, hogy bele tud szólni a dobogós helyezésekbe.

5
MORGAN DRIVE Tréner: Marco Gasparini / Lovas: Dario Vargiu Vitt súly: 61 kg / 6 éves / startbox: 6

A Premio Aloisi 2009-es (holtversenyes) nyerője tavaly már egy hosszal a második helyre szorult. Eddigi 31 versenyéből 8-szor győz és 13-szor dobogós. Tavaly télen még Dubaiba is elvitték, ám három futásából csak egy ötödik helyig jut. Ugyan idén márciustól szeptemberig ő sem versenyez, de azóta két kisebb futamon második és első helyeket szerzett, tehát javuló formát mutat. Ha ez a két verseny előre hozta, nem kérdés, hogy küzdelemben lehet a győzelemért.

6
OVERDOSE Tréner: Jozef Roszival / Lovas: Frankie Dettori Vitt súly: 61 kg / 6 éves / startbox: 8

Nem számíthat olyan könnyű győzelemre, mint 2008-ban, amikor 10 hosszal nyerte a római versenyt. Nemcsak a mostani mezőny tűnik erősebbnek, de akkor bombaformában volt, most pedig öt hónapos kihagyás után tér vissza, s táv is 200 méterrel hosszabb a tavasziaknál. Dagda Mor legyőzéséhez valószínűleg ascoti formája közelében kell futnia. Nem véletlen, hogy Mikóczy Zoltán Frankie Dettorit kérte fel rá, aki nem csak a világ (egyik) legjobb lovasa, de lévén olasz, kiválóan ismeri a pályát. Hazája legnagyobb versenyeire továbbra is visszajár, persze csak amikor nem Maktoum sejk lovait viszi valahol a világban. Az idei olasz kiemelt futamokon úgy nyerte a hetedik legtöbb pénzdíjat, hogy ehhez mindössze 10 versenyre volt szüksége, míg az előtte állóknak átlagosan 57-re.

7
QUESTI AMORI Tréner: Maurizio Guarnieri / Lovas: Salvatore Sulas Vitt súly: 61 kg / 4 éves / startbox: 12

Kiemelt versenyein csak egyszer ér pénzes helyre, akkor is negyedik. Ám 20 futásából hetet nyer, s még hétszer dobogós, tehát általában küzdelemben van. Az utolsó hat alkalommal csak egyszer szorul le a dobogóról, ezekben a jelenlegi mezőny több lovát is veri. Eredményei ugyan nem kimagaslók, de az ősszel bíztatóan fut.

8
REBECCA ROLFE Tréner: Marco Gasparini / Lovas: Marcelian Kolmarkaj Vitt súly: 59,5 kg / 5 éves / startbox: 9

Csak háromszor nyer tizenhét futásából, de az idei éve igen erős. Áprilisban és májusban negyedik és ötödik római Group III-as versenyeken, majd szeptemberben Listed-et nyer Milánóban, a múlt hónapban pedig ugyanott másfél hosszas második Dagda Mor mögött a Group III-as Premio Omenoniban. Ha formája kitart, az élmezőnyben végezhet.

9
ROSENDHAL Tréner: C. di Narduzzi / Lovas: Marco Monteriso Vitt súly: 61 kg / 4 éves / startbox: 2

Kezdetben középtávon versenyeztetik kevés sikerrel, de tavaly novemberben visszaveszik 1200-ra, és rögtön meg is nyeri első ilyen versenyét, a római Premio Aloisit, ő tehát a vasárnapi futam címvédője. Idei hét versenyéből viszont csak egy harmadik helyig jut.

10
SAMYSILVER Tréner: Gianluca Bietolini / Lovas: Gabriele Bietolini Vitt súly: 61 kg / 3 éves / startbox: 10

Csak háromévesen kezd versenyezni, nyolc futásából háromszor nyer, még háromszor dobogós, s csupán egyszer nem végez pénzes helyen. Áprilisban hatodik egy római Group III-asban, májusban ugyanitt negyedik egy Listedben, júliusban pedig megnyer egy nápolyi Listedet.

11
SHABI Tréner: L. Di Dio / Lovas: Umberto Rispoli Vitt súly: 61 kg / 5 éves / startbox: 3

Négyévesen kezdi pályafutását, eddigi egyetlen magasabb kategóriájú versenyen indult, idén februárban harmadik egy pisai Listedben (bár a város nem a lóversenyéről híres). Tizenöt futásából azért összeszed három győzelmet.

12
TRADITIONAL CHIC Tréner: L. Riccardi / Lovas: Cristian Demuro Vitt súly: 61 kg / 3 éves / startbox: 11

Ő is késve, csak háromévesen kezd, s idei nyolc futásából kettőt nyer, négyszer második. Legértékesebb helyezése az október közepi milánói Group III-as futamban szerzett négy hosszas negyedik helye. Állandó lovasa, Cristain Demuro a legfoglalkoztatottabb olasz zsoké idei 1127 futamával, s 189 győzelmével ő vezeti a zsoké-sampionátust is.

A legjobb olasz sprinter, Dagda Mor kiváló formában van, így Overdose mellett ő számít a futam legnagyobb esélyesének. Ráadásul idén már négyszer futott 1200 méterre (hármat nyert, s egyszer második), míg Overdose mindhárom idei versenye 1000 méteres volt, és ugyan csapata nagyon bízik benne, de távbírását csak maga a futam igazolhatja. Morgan Drive e verseny tavalyelőtti nyerőjeként, s tavalyi másodikjaként hosszabb kihagyása ellenére is kiváló esélyt képvisel, hiszen legutóbbi futásai alkalmával javuló formát mutatott. Rebecca Rolfe szépen jön előre az ősszel, milánói Listed harmadik, és Group III-as második helyeit követően még ő lehet esélyes a győzelemre.

Black Mambazo Overdose mellett a mezőny egyetlen Group I-es lova, és ugyan az utóbbi időben nem futott kimagasló formát, de hosszú kihagyás után dobogós hellyel tért vissza, így nem szabad leírni. Samysilver ellenben egyre jobb versenyeket fut, ha ezek eleget hoztak rajta előre, még ő, és az idén nyolc versenyéből hatszor első vagy második Traditional Chic érhetnek fel az élmezőnybe. Questi Amori ugyan mind a négy őszi versenyén pénzdíjas helyen végzett, de ezek kisebb futamok voltak, így meglepetés volna, ha erre itt is képes lenne.

Rosendhal a verseny címvédője, de tavaly november óta nem mutatott szinte semmit, így jó szereplése meglepetés volna, bár ő már legalább egyszer bizonyított ilyen szintű mezőnyben. Malikayah ugyan győzelemmel érkezik, de azt messze nem ilyen képességű lovak között szerezte. Shabi és Back Hunting számára ez a társaság várhatóan túl erős lesz.

Képessége alapján Overdose az a ló, akit a többieknek meg kell verniük, de öt hónapos kihagyása, és az, hogy a verseny 200 méterrel hosszabb, mint amilyen távokon tavasszal futott, nagyon felértékeli Dagda Mor és valamelyest Morgan Drive esélyeit.

forrás: pannoniaoverdose.hu


 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?