Belga Nagydíj - Jenson Button győzött

Spa-Francorchamps/Budapest |

<p>Jenson Button, a McLaren brit pilótája nyerte vasárnap a Forma-1-es Belga Nagydíjat, az autós gyorsasági-világbajnokság idei tizenkettedik versenyét.</p>

 

Button mögött a vb-címvédő Sebastian Vettel (Red Bull) lett a második, a finn Kimi Räikkönen (Lotus) pedig a harmadik.

A rajt után közvetlenül óriási tömegbaleset történt, melynek során kiesett a pontversenyben éllovas spanyol Fernando Alonso (Ferrari), illetve a brit Lewis Hamilton (McLaren) is.

A 2009-ben világbajnok Buttont, aki rajt-cél győzelmet aratott az idén másodszor intették le az első helyen.

A pontszerző hetedik helyen végzett a hétszeres világbajnok Michael Schumacher, a német sztárpilóta pályafutása 300. futamát teljesítette vasárnap.

A rajt után óriási baleset történt: a francia Romain Grosjean (Lotus) meglökte a brit Lewis Hamiltont (McLaren), aki belerohant Alonsóba: a baleset során kiesett a mexikói Sergio Perez (Sauber) is. Ezzel a négy pilóta számára befejeződött a Belga GP. A versenyzők épségben szálltak ki az összetört autókból. Alonso, aki egy kissé megszédült az ütközés után, orvosi vizsgálaton esett át, de kiderült, hogy nem sérült meg.

A tömegbaleset után beküldték a biztonsági autót, amely öt körön át vezette a mezőnyt. Ezt követően Button végig nagyon magabiztosan versenyzett, győzelmét egy pillanatig sem fenyegette veszély. Vettel óriási bravúrt hajtott végre azzal, hogy a tizedik pozícióból rajtolva végül a dobogó második fokára küzdötte fel magát.

Az éllovas Alonso negyvenpontos előnye ezzel 24-re csökkent Vettellel szemben.

 

Belga Nagydíj:

a végeredmény:

1. Jenson Button (brit, McLaren-Mercedes)  1:29:08.530 óra

2. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 13.6 mp hátrány

3. Kimi Räikkönen (finn, Lotus) 25.3 mp h.

4. Nico Hulkenberg (német, Force India) 27.8 mp h.

5. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 29.8 mp hátrány

6. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 31.2 mp h.

7. Michael Schumacher (német, Mercedes) 53.3 mp h.

8. Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso) 58.8 mp h.

9. Daniel Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso) 1:02.982 perc h.

10. Paul Di Resta (brit, Force India) 1:03.783 p h.

11. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:05.111 p h.

12. Bruno Senna (brazil, Williams) 1:11.529 p h.

13. Kobajasi Kamui (japán, Sauber) 1:56.119 p h.

14. Vitalij Petrov (orosz, Caterham) 1 kör hátrány

15. Timo Glock (német, Marussia) 1 kör h.

16. Charles Pic (francia, Marussia) 1 kör h.

17. Heikki Kovalainen (finn, Caterham) 1 kör h.

18. Pedro de la Rosa (spanyol, HRT) 1 kör h.

 

A pontversenyek állása a 12. futam után (még 8 van hátra):

pilóták:

-------

1. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari)     164

2. Vettel                                 140

3. Webber                                 132

4. Räikkönen                              131

5. Lewis Hamilton (brit, McLaren)         117

6. Button                                 101

7. Rosberg                                 77

8. Romain Grosjean (francia, Renault)      76

9. Sergio Perez (mexikói, Sauber)          47

10. Schumacher                              35

11. Massa                                   35

12. Kobajasi                                33

13. Hülkenberg                              31

14. Pastor Maldonado (venezuelai, Williams) 29

15. Di Resta                                28

16. Senna                                   24

17. Vergne                                   8

18. Ricciardo                                4

csapatok:

---------

1.  RedBull      272

2.  McLaren      218

3.  Lotus        207

4.  Ferrari      199

5.  Mercedes     112

6.  Sauber        80

7.  Force India   59

8.  Williams      53

9.  Toro Rosso    12

 

Következik: Olasz GP, Monza, szeptember 2.

 

(Frissítve: 16:17)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?