Becsületesség és jókedv a vívóteremben

Nem szeret magáról beszélni. Bármennyire is konkrét a kérdés, válaszában rendre gyorsan egérutat talál, nehogy eláruljon valami titokzatosat. Nem a szavak, az önvallomások, hanem a tettek embere. Érsek Árpád (Slávia UK) azon kevés nevelőedzők egyike, akit tavaly decemberben – 2000 után – már másodszor jutalmazott a sportért is felelős miniszter. Az elmúlt évtizedben a párbajtőrvívás szlovákiai felemelkedésének sikerkovácsa. Pedig valamikor – mint sok-sok somorjai fiú – ő is tőrözőként kezdte, Forgách Oszi bácsinál. Hetvenötben volt országos junior bajnok, két évvel később a pozsonyi testnevelési főiskolán folytatta tanulmányait. Kogler Aladárnál, aki mestere lett. „Nyolcvannégyben abbahagytam, mert a csehek kitalálták, hogy a hivatásos edző nem lehet válogatott versenyző is” – villantja fel a kényszerű befejezés titkát.

Tőrözői múlttal hogyan lett a párbajtőr megszállottja? Edzői körökben olyan kapcsolatai voltak, amelyek e fegyvernem felé vitték. Közben a Somorjáról feljött erősebb tőrözők is fokozatosan visszavonultak. Közrejátszott ebben olyasmi is, hogy egykor Csehszlovákiában versenyzőként sokszor keserű szájízzel fejezte be a csörtét, mert tőrben elcsalták a meccsét. Nem akarta, hogy a fiának és társainak hasonló kellemetlen élményekben legyen részük. „Ráadásul akkoriban több öttusázó visszatért a pástra, egyszeriben jó versenyzői állomány mutatkozott. És észrevettem, hogy a fiatalok között is érnek a tehetségek.” A kilencvenes években összeállt egy fiatal csapat. Fia, Attila, az öttusából átpártolt Asványi Gábor és Viktor Jurčacko a húzóemberei. Novemberben Keszthelyen már junior Eb-bronzéremig vitték. Ez Érsek Árpád eddigi edző munkájának legszebb gyümölcse. Saját nevelésű tanítványai a szakmai berkekben nagyra becsült csapatversenyben állhattak a dobogóra.

Tíz évig tartott, míg sikerült a párbajtőrre átállnia, kiépítenie a klubban a versenyzői hátteret. „Mindig nyitott szemmel jártam. Az edzőképzés alapokat ad, a gyakorlat csak ezután következik. Fölöttébb hasznos, ha valaki mester mellett dolgozik, meríthet tapasztalataiból. Rengeteget beszélgettem a magyar szakemberekkel, sokszor véleményt cseréltem az osztrák és lengyel kollégákkal is. Kérdezni kell, mert önmagától senki nem szólal meg. Én is ezt tettem. Sokáig hallgattam az éjjelekbe nyúló szakmai vitákat, mígnem magam is megszólaltam, mert az eredményeim miatt már kíváncsiak voltak a nézeteimre. Még nagyon keveset tudunk a párbajtőrről, a megismerés és annak átadása tovább folytatódik.”

Edzői hitvallásáról kérdezem, de szemrebbenés nélkül versenyzőinek jövőképét kezdi ecsetelni, mintha erre épülne egész gondolatvilága. Azért mégiscsak eljutunk az énjéhez: „Igyekszem becsületes lenni tanítványaimmal szemben. Beszélni keveset szoktam. Az élsportban nincs nagy demokrácia. Én megmondom, mi a dolguk, ők kénytelenek megcsinálni, mert különben nem lesz eredmény. Ehhez jó kedvet várok el, egy kis humort, könnyedséget. Mert ha ez nincs meg, mindenki csak a saját szekerét tologatja, akkor a siker messziről elkerül bennünket. A legfontosabb, hogy tanítványaim becsületes hozzáállással elvégezzék azt, amit elvárok tőlük.”

Gyakori eset a sportban az apa-fiú kapcsolat. Érsekék is részesei: „Ha Attila nem vívna ilyen jól, én akkor is a sportágban edzősködnék. Akárcsak többi védencemet, őt is – a pengéjén keresztül – vezetem. Nem mondhatják a fiúk, hogy vele többet foglalkozom, a mindenkire figyelés eredménye az Eb-bronzérem is. Ha egymás ellen vívnak, inkább hátat fordítok a pástnak, és ott hagyom őket. Győzzön, akinek több esze van, szoktam ilyenkor mondani.”

Érsek Árpád a Slávia UK vívószakosztályát is irányítja, huszonegy esztendeje az egyetemi sportközpont alkalmazottja, fizetett mestere. Edzések, utazások, versenyek váltogatják egymást az életében. Szüntelenül. Tizenkét tanítványa van, velük rendszeresen foglalkozik. Nyolc éve polgármesterjelölt volt Somorján, jelenleg is képviselő. Erre még jut ideje a vívás mellett, másra már nemigen. Mint mondja: manapság másodállásban már élsportolót nem lehet edzeni, az már megszűnt. A profik ellen máshogy nem tudjuk felvenni a harcot, csak ugyanolyan felkészüléssel. Ha ez hiányzik, legfeljebb kedvtelésből sportolhatunk, sokra nem visszük.