„Bebizonyítottuk, hogy tudunk hokizni”

BŐD TITANILLA

Oh, my Godla! – ájuldoztak a kanadai drukkerek, és állva tapsolták. „Ha most Kanadában maradt volna, topcsapatok verekednének érte” – írta le a Godla-mániát Ernest Bokroš, a szlovák U20-as hokiválogatott szövetségi kapitánya. A vb-bronzérmes együttes kapusának, Denis Godlának még új a sztárszerep, a gárda hazaérkezése után az újságírók kérdéseire is kissé megilletődötten válaszolt.

A szlovák válogatott bronzérmes lett a korosztályos vb-n, önt beválasztották a torna álomcsapatába, és a vb legértékesebb játékosa címet is megkapta.

Ilyesmiről nem is álmodtam a torna előtt, sőt, még a bronzérem megszerzése után sem fordult meg a fejemben, hogy egyéni díjakat is kaphatok. Még akkor sem akartam hinni, hogy én lettem a legértékesebb játékos, amikor a kezemben tartottam a trófeát.

A kanadai közönség nagyon a szívébe zárta, a házigazda elleni elődöntő után is állva ünnepelte és a nevét skandálta.

Ez leírhatatlan érzés, fantasztikus, csodálatos. Minden hokisnak azt kívánom, hogy egyszer éljen át ilyet.

Voltak visszajelzéseik arról, hogy itthon mit vált ki a szereplésük?

Csak részben, mivel meccsnapokon nem lehetett nálunk a telefonunk, táblagépünk. Előző este a csapatkapitány vagy a helyettese mindig összegyűjtötte őket, és csak a mérkőzés után kaptuk vissza. De azért azt tudtuk, hogy bíznak bennünk, szurkolnak nekünk.

Nem hiányzott a kapcsolattartás az otthoniakkal az ünnepek alatt?

Ez már a negyedik vb-m, úgyhogy hozzá vagyok szokva, hogy nincs mindig nálam a telefonom. A szüleim is tisztában voltak a helyzettel, ha szabadunk volt, és volt lehetőségünk, akkor beszéltünk telefonon, de egyébként a hokira koncentráltam.

Melyiket tartja a vb legemlékezetesebb pillanatának?

A bronzmeccset. Amikor eldőlt, hogy miénk a harmadik hely, az volt a legszebb pillanat az életemben.

Mi volt a szlovák válogatott legnagyobb erőssége?

Igazi csapatot alkottunk. Voltak ugratások, viccelődések, de kőkemény meló is. Egymásért is játszottunk, szívvel-lélekkel hokiztunk, és ez lett belőle.

Mikor kezdték sejteni, hogy akár a dobogó is elérhető?

Akkor, amikor eldőlt, hogy a csehekkel játszunk a negyeddöntőben. A felkészülés során legyőztük őket, ezért bíztunk magunkban, és a jégen beigazolódott, hogy nem alaptalanul. 3:0-ra nyertünk, és jött a Kanada elleni elődöntő. A házigazda ellen nem volt esélyünk, de a bronzérem is nagy motivációt jelentett. A svédek csalódottak voltak, hogy nem jutottak be a döntőbe, emiatt kicsit elaludtak a meccs elején. Két gyors gólt szereztünk, de aztán a svédek egyenlítettek. Ekkor már éreztük, hogy az fog nyerni, aki a következő gólt üti. Szerencsére ezek mi voltunk.

Mit jelent önnek ez a vb-bronz?

Még nem igazán fogtuk fel, mit értünk el. Előttünk lebegett az 1999-es vb-bronzérmes U20-as csapat példája, akkor olyan játékosok alkották a csapatot, mint Jano Lašák, Laco Nagy, Marián Gáborík. Mi is abban bízunk, hogy a pályafutásunkat előremozdítja ez az eredmény. Bebizonyítottuk, hogy tudunk hokizni, és hogy jó kis társaság vagyunk. Szeretnénk a felnőttek között is érvényesülni.

A Slovannak most gondjai vannak a kapusokkal. Mit gondol, a sikeres vb-szereplés után ön is lehetőséget kaphat a KHL-ben?

A Slovannak semmi problémája nincs a kapusokkal! Ott van Jaro Janus, aki nagyon jól véd, Johan Bäcklund is jó kapus, bár most sérült volt, a harmadik kapust meg nem ismerem (a kanadai David Leneveu egy hónapot sem töltött a Slovannál, mindössze egy meccsen játszott, tegnap szerződést bontottak vele – a szerk. megj.). Az edzők döntik el, ki kap lehetőséget, de nyilván kihívásnak tekintem a dolgot.

A tengerentúli sajtó már azon spekulál, melyik NHLcsapat fogja draftolni. Hogyan látja most a jövőjét?

Egyelőre még nem gondolkozom ezen. Még előttünk áll egy fél szezon, amit a Slovanban töltök. Sokat fejlődtem, amikor Iglóról elkerültem a pozsonyiakhoz, és olyan játékosokkal edzhettem együtt, akiknek NHL-es múltjuk van. Egy újabb átigazolás hasonló impulzus lehetne, de egyelőre az előttem álló időszakra koncentrálok.