Liverpool. Milan Baroš, a Premier League-ben szereplő Liverpool cseh labdarúgója, aki a portugáliai Eb-n öt találatával gólkirály lett, kijelentette, hogy maradni szeretne az együttesnél.
„Én is hallottam, hogy több nagy klub érdeklődik irántam, ennek ellenére továbbra is Liverpool-ban képzelem el a jövőmet.
Baroš maradni akar
„Én is hallottam, hogy több nagy klub érdeklődik irántam, ennek ellenére továbbra is Liverpool-ban képzelem el a jövőmet. Két és fél éve vagyok itt, és a sérüléseim miatt jóval több rossz emlékem van, mint kellemes. Ezen változtatni akarok” – mondta Baroš.
„Tudom, nem léphetek pályára minden meccsen, hiszen klasszis játékosok vannak a csapatban, de ha a legjobb formámat hozom, akkor az edző is bízik majd bennem” – tette hozzá a 22 éves futballista, akinek eléggé nehéz lesz bekerülnie a kezdőtizenegybe, hiszen Michael Owen mellé az átigazolási szezonban a klub megszerezte Djibril Cissét, az Auxerre francia válogatott csatárát.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.