Balzsay Károly visszavonul

Budapest |

<p>Befejezi profi pályafutását Balzsay Károly, a Boksz Világszervezet (WBO) és a Boksz Világszövetség (WBA) korábbi nagyközépsúlyú világbajnoka.</p>

 

A 33 éves öklöző hétfői sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy nem folytatja pályafutását. Indoklásként közölte: döntésében szerepet játszott klubjának, a német Universumnak a csődje, illetve több kisebb nagyobb-sérülése, s úgy érzi, a tavaly áprilisi, világbajnoki címmeccsen mutatott produkciójánál már nem tudna jobbat nyújtani.    "Közel húsz évet töltöttem el a szorítón belül. Pályafutásomban voltak hullámhegyek és hullámvölgyek, ám éppen így volt szép és izgalmas" - mondta Balzsay, hozzátéve, hogy szerinte optimális időpontban, a lehető legjobbkor vonul vissza.    A jövőjével kapcsolatban a bokszoló arról beszélt, hogy már jó ideje készült az ökölvívó-karrierjét követő életére, elvégezte a sportmenedzseri szakot, jelenleg pedig a mesterképzésre jár. Édesapja, a korábbi szövetségi kapitány id. Balzsay Károly mellett edzéseket tart a KSI-ben, de a sportolást sem hagyja abba, s jelenleg keményen készül a június 14-én sorra kerülő BalatonMan elnevezésű ironman-versenyre.    "Szeretek a KSI-ben a gyerekek között lenni, próbálom átadni nekik a tapasztalataimat, s úgy látom, ők is örülnek, hogy ott vagyok. Remélem, egyszer majd tanítványaim komoly sikerei apropóján tarthatok sajtótájékoztatót" - mondta az Echo TV-n műsort is vezető sportoló.    Balzsay 17 győztes profi meccs után 2007 novemberében a WBO interkontinentális bajnoka lett, majd 2009 januárjában az orosz Gyenyisz Inykin legyőzésével megszerezte a szervezet világbajnoki övét. Címét 2009 augusztusában elveszítette, majd néhány hónap múlva második vereségét is elszenvedte a profik között. Karrierjét mégis sikeresen tudta folytatni: 2011-ben az ukrán Sztanyiszlav Kasztanov legyőzésével a WBA világbajnoka lett. Utolsó mérkőzését tavaly áprilisban vívta a német Dimitri Sartisonnal, akit a 12. menetben technikai KO-val legyőzött, így megvédte vb-címét. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?