Balogh Norbert a ViOn–DAC után: A szurkolók nem ezt érdemlik

dac

Így látta a Zlaté Moravce–DAC (2:0) mérkőzést Balogh Norbert és Joao Janeiro.

„Nagyon szomorú és csalódott vagyok, nem erre számítottam – értékelt a mérkőzés után Balogh Norbert, a sárga-kékek utolsó téli igazolása. – A futball ilyen, megbosszulja magát. Én úgy érzem, hogy nyomtuk őket, a játékunk érvényesült is, de az utolsó passzaink nem voltak pontosak. A hazaiak azt várták, hogy kicsit jobban rájuk menjünk, ők kontrákra építettek. Csalódott vagyok, de mindenkinek fel kell emelnie a fejét, a következő meccsre kell koncentrálnunk. Köszönjük a szurkolóknak, hogy kijöttek és támogattak minket, nem ezt érdemlik. Javítanunk kell minél hamarabb.ˮ

balogh

Joao Janeiro, a DAC vezetőedzője nem részletezte a vereség okait, azt azonban hangsúlyozta, hogy neki is és játékosainak is magukba kell nézniük. „Gratulálok a hazai csapatnak, győztek 2:0-ra, és az én filozófiám szerint az a csapat, amelyik több gól lő, megérdemli a győzelmet. Én is hibás vagyok, önvizsgálatot kell tartanom, ahogy a játékosaimnak is. A mérkőzés nem okozott meglepetést semmilyen szempontból, de labdabirtoklás önmagában nem elég, ha a nap végén nem szerzünk pontot. Ezen el kell gondolkodnunk.ˮ

A DAC szombaton a MOL Arénában, 17 órakor a zsolnaiakat fogadja az alapszakasz utolsó fordulójában. A mérkőzés abból a szempontból tét nélküli lesz, hogy már mindkét csapat biztosította helyét a felsőházi rájátszásban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?