Balaton-kerülő lett Vörös Róbert

Ezen a rangos erőpróbán, melyet a szabályok és az óvintézkedések maximális betartása mellett bonyolítottak le, a nagymegyeri futóklub elnöke, Vörös Róbert is csatasorba állt. Tegyük hozzá, pályafutása legnehezebb versenyén sikerrel járt. A férfiak között a 15., abszolút sorrendben a 17. helyen végzett.
27 óra alvás nélkül
„Ami a hosszútávfutást, a Balaton-kerülést illeti, idén két dolog motivált. Mindkét tervemet sikerült teljesítenem. Márciusban, huszonkilenc évesen előbb a négynapos 13. Spuri Balaton Szupermaratont, október elején, immár harmincévesen, pedig a 14. NN Ultrabalatont teljesítettem. A két Balaton-kerülés felezővonalán, az Ultra Tisza-tó (126 km) névre keresztelt erőpróbán is sikerrel jártam. A versenyre, melyen saját költségemen vettem részt, még tavaly szeptemberben neveztem, Sasi Gabi személyében edzőm is volt, a viadalt megelőző két hónapban az általa kidolgozott edzésterv alapján készültem. Csütörtök reggel indultunk el otthonról Balatonfüredre. A szigorú határvédelmi intézkedésekre való tekintettel hivatalos engedéllyel léphettünk be Magyarországra. Délután Balatonfüreden átvettük a rajtcsomagot a versenyközpontban. Nem titkolom, ekkor már hasmenés kínzott. Péntek reggel öt órakor volt az ébresztő. A szokásos zabkása reggeli után felvettem a legszebb futóruhám, bepakoltam a frissítőimet, s nagy izgalommal vágtam neki életem leghosszabb kalandjának. A versenyközpontban a dunaszerdahelyi Bíró Attila is bepakolta a kocsinkba a frissítőjét. Tudtuk, hogy a verseny nagyobb részét együtt futjuk. Kísérőink, Csilla, a párom, valamint Attila neje és két lánya, személygépkocsival követtek bennünket, folyamatosan gondoskodtak a frissítőről. Minden elismerésem az övék, ugyanis huszonhét órán keresztül alvás nélkül autózták körbe miattunk a Balatont” – elevenítette fel az előzményeket a nagymegyeri ultrafutó. 

Irány Keszthely!
„Hét óra után öt perccel megszólalt a kürt, s mi elrajtoltunk Keszthely irányába. Az időjárás kedvezett a futásnak. Enyhén borús volt az égbolt, a hőmérő higanyszála 21–22 fokot mutatott. Az első meleg ételes frissítőpontra – ez a Varga pincészetnél volt – délben érkeztünk. Életem legfinomabb paradicsomos tésztáját ettem, reszelt sajttal. Száz kilométer körül volt egy nagyon durva holtpontom. Nehéz volt túljutni rajta. Úgy éreztem nem bírom már sokáig. Tizenkét óra leforgása alatt értünk el 113 km-hez. Mire besötétedett, sikerült visszarázódnom, a célomra fókuszálnom. Éjfélkor 156 km-nél, hajnali fél négykor 180 km-nél jártunk. Ekkor elváltunk egymástól. Attila, aki képes volt tempót váltani, csakhamar néhány kilométerrel előttem járt. A frissítést egyénileg oldotta meg, engem a lányok személygépkocsival kísértek” – fűzte tovább a gondolatsort Vörös Róbert.

Lemerült a fejlámpa
A nagymegyeri futó a  nagy kihívás legnehezebb szakaszáról is tájékoztatott. „Félóránként megálltam, hogy Csilla hűsítő géllel bekenje combjaim. Nagyon vártam a napfelkeltét, mert nemcsak én, hanem a fejlámpám is teljesen lemerült. Szégyen ide, szégyen oda, az utolsó szakaszt már felváltva sétálva és kocogva tudtam csak teljesíteni. De még mindig bőven a szintidőt jelentő 30 órán belül jártam, így nem nagyon siettem. Reggel 9 órakor értem vissza Balatonfüredre. Az akvaparkhoz érve összeszedtem az utolsó utáni erőtartalékaimat, és kocogva indultam el a célkapu felé, ahol már ott vártak a többiek. Tapsoltak, videóztak, azt kiabálták: Robi, megcsináltad! A műsorközlő is rólam beszélt. A célkapuban ott várt az a bizonyos célszalag, melyért 221 kilométert tettem meg azért, hogy 26 óra 58 perc elteltével, szombat délelőtt 10 órakor a magasba emelhessem és elmondhassam: UB-teljesítő lettem!”