Bajnokok Ligája – Tuchel: kiváló eredményt értünk el

Thomas Tuchel

A Chelsea-t irányító Thomas Tuchel elégedetten nyilatkozott azután, hogy csapata 2–0-ra nyert Sevillában a Porto vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntős párharcának szerdai első mérkőzésén.

A német szakember – akinek munkáját másodedzőként Lőw Zsolt segíti – kiemelte, együttese remekül reagált a West Bromwich Albiontól elszenvedett szombati 5–2-es vereségre.

„Sok jó eredményt értünk már el együtt, a legutóbbi volt az első vereségünk. Már másnap láttam az öltözőben, a srácok hogyan reagálnak erre. Még jobban összehozott minket az első rossz eredmény” – fogalmazott Tuchel.

Az edző meglátása szerint mindig is lesznek rosszabb eredmények a sportban, épp ezért a legnagyobb kihívás az, hogy miként állnak ezek után talpra.

„Voltak pillanatok, amikor szenvedtünk, de ezt el kell fogadnunk. A csapatszellem remek volt, kiváló eredményt értünk el” – nyilatkozta Tuchel, akinek együttese – a West Brom elleni találkozót leszámítva – legutóbbi 14 összecsapásán mindössze két gólt kapott. A győzelmet szerdán Mason Mount és Ben Chilwell találataival szerezték meg.

A Porto – amely a 2004-es diadala óta egyszer sem jutott túl a negyeddöntőn a BL-ben – oldaláról Sergio Conceicao vezetőedző kiemelte a két együttes közötti hatalmas pénzügyi szakadékot, aminek köszönhetően a rivális a kispadról is világsztárokat cserélhetett be.

„Ismerjük a Chelsea erejét. Christian Pulisickel, Olivier Giroud-val, N'Golo Kantéval és Thiago Silvával tudták meccs közben frissíteni a csapatot. Ennek ellenére remekül játszottunk, de erkölcsi győztest nem hirdetnek. A párharc felénél vagyunk, hinnünk kell magunkban a visszavágón” – mondta a portugál tréner.

A csapatok jövő kedden játsszák a visszavágót, megint Sevillában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?