Bajnokok Ligája – Szalah újra bevethető

Mohamed Szalah

Mohamed Szalah bevethető a Liverpool labdarúgócsapatának szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzésén.

Az egyiptomi csatár megfertőződött a koronavírussal, ám azóta már több tesztje negatív eredményt hozott, így újra edzésbe állhatott, és szerdán akár már játszhat is az Atalanta ellen, a csoportkör negyedik fordulójában.

Szalah először bő másfél hete, a Togo elleni Afrikai Nemzetek Kupája-selejtező előtt adott pozitív mintát, emiatt akkor karanténba került, majd múlt szerdán ismét pozitív eredményt hozott a vizsgálata. Így nem játszhatott a Leicester City elleni, vasárnapi bajnoki rangadón, amelyet nélküle is megnyert 3–0-ra a címvédő Liverpool. Időközben azonban több tesztje is negatív lett a 28 éves támadónak.

Jürgen Klopp vezetőedző hétfőn számolt be arról, hogy a csapat meghatározó játékosa újra velük tréningezhet. A keddi sajtótájékoztatón pedig úgy fogalmazott, hogy edzett és elég jól mozgott, de majd még mérlegeli, hogy pályára küldi-e.

A tavaly BL-győztes Liverpool százszázalékos mérleggel vezeti a D csoportot, és ha nyer, biztos továbbjutó. Az angol csapat idegenben 5–0-ra verte olasz ellenfelét három hete.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?