Bajnoki címig vezetné a nagyszombati Spartakot

<p>A futballszurkolók szerint Miroslav Karhan lett 2011 legjobb szlovák labdarúgója. A Spartak Trnava veterán középpályásával a nagyszombati díjkiosztón beszélgettünk.</p>

A szurkolók szavazatai alapján ön lett a 2011-es év legjobb labdarúgója, csaknem 200 ponttal megelőzve Martin Škrtelt.
Nagyon sokat jelent számomra ez az elismerés. Talán még többet, mint a 2002-es Év futballistája-díj, hiszen ezt a drukkerektől kaptam.

Az edzők és az újságírók szavazásán a negyedik helyen végzett.
Meglepett ez az eredmény, mert a legjobb tízben rajtam kívül csupa légiós szerepelt. Škrtel a Liverpool, Hamšík a Napoli kulcsembere, Kucka nemsokára az Internazionaléban köthet ki, s akkor ott vagyok mögöttük én, Nagyszombatból.

Ön kit választott volna az év legjobbjának?
Škrtelt. Szerintem megérdemelten nyerte meg az ankétot. Szoros volt a verseny, de azzal a három ponttal mindenképpen ő volt a jobb – s én főleg a válogatottban nyújtott teljesítményt veszem figyelembe.

Az ön számára milyen volt a 2011-es év?
Tulajdonképpen csak júliustól értékelhetem az évet, mert tavasszal nem játszottam a Mainzban. Azokat a hónapokat legszívesebben elfelejteném. Júliusban visszatértem Nagyszombatba, ahol nagyon sikeres időszakot élhettem át.

Mit jelent önnek a Spartak?
Fantasztikus érzés újra a nagyszombati stadionban játszani, hallani az Il Silenziót. Sok száz meccs van már mögöttem, de ettől még mindig libabőrös leszek. A Spartaknak vannak a legjobb, de egyben legszigorúbb drukkerei, ha nem megy a játék, akkor ki is fütyülnek minket. Amikor eldöntöttem, hogy visszatérek Szlovákiába, csak egyetlen klub jöhetett szóba: a Spartak. Ha a nagyszombatiak azt mondták volna, nincs szükségük rám, valószínűleg befejezem. ATrnava a szívügyem.

A nagyszombatiak utoljára 1973-ban nyertek bajnokságot. Megszakadhat idén a hosszú sikertelenségi sorozat?
Szép lenne, de nagyon nehéz lesz. A Slovan és a zsolnai csapat is nagyon erős ellenfél. Mi persze mindent megteszünk azért, hogy bajnokok legyünk. Most a harmadik helyen állunk, de csak egy ponttal vagyunk lemaradva a listavezetőtől. Az a minimum, hogy szeretnénk bejutni a nemzetközi kupákba.

Idén 36 éves lesz. Meddig szeretne még futballozni?
Még másfél évre szóló szerződésem van. Hosszabb távra az én koromban már nem lehet tervezni, sok függ attól is, hogy elkerülnekeasérülések.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?