Bajnok sincs, kieső sincs – egyelőre

Még várni kell a bajnokavatással a Corgoň Ligában: ugyan az Artmedia legyőzte a besztercebányai együttest, ám mivel a zsolnaiak is nyerni tudtak, matematikailag egyelőre nem dőlt el a bajnoki cím sorsa. Hasonló a helyzet a tabella másik végén is, bár az aranyosmarótiaknak már egy pont is elég a bentmaradáshoz.

Az Artmedia a besztercebányai Duklát fogadta, és Michal Hipp, a hazaiak másodezője kénytelen-kelletlen elismerte,

a jobbik csapat kapott ki.

A Dukla Poljovka góljával vezetett (igaz, ehhez Kamenár rosszul felállított sorfala és kicsit elkésett vetődése is kellett), s bár a ligetiek Kozák révén 11-esből egyenlítettek, a második félidőben a vendégek is büntetőhöz jutottak. A Petržalka kapusa jóvátette korábbi hibáját – kivédte Uškovič 11-esét. Hiába játszott továbbra is fölényben a Dukla, a bajnokjelölt végül Piroška góljával győzött. „A bajnoki címhez vezető utolsó lépést mindig a legnehezebb megtenni” – mondta a meccs után a megkönnyebbült Hipp.

A bajnokavatás viszont egyelőre elmaradt, hiszen a zsolnaiak is hozták a kötelezőt, és 1:0-ra legyőzték a szencieket. A találkozó egyetlen gólját

Adauto szerezte,

a brazil légiósnak ez volt az első találata a Corgoň Ligában. A csalódott zöld-sárga szurkolótábor (a címvédésre már csak matematikai esély van) nem jön lázba ilyesmitől, csak 1326 drukker ment ki a stadionba – ez volt a bajnok legalacsonyabb idei nézőszáma.

Még ennél is kevesebben voltak Trencsénben (1055 fizető néző), pedig az AS zsinórban harmadik mérkőzésén nem kapott ki, s az elmúlt öt meccsen hat pontot szerzett, Depetris pedig negyedik gólját lőtte az idényben. Mit nem adtak volna ilyen eredményességért Trencsénben pár hónappal ezelőtt – a mostani pontszerzések viszont meg már nem változtathatják, legfeljebb csak

elodázhatják az elkerülhetetlent:

azaz a kiesést. Bár az utolsó előtti ViOn kikapott a harmadik helyért küzdő nagyszombati Spartaktól, s bár az aranyosmarótiak egy meccset már előre is játszottak, ha hátralévő két találkozójukon csak egy pontot is szereznek, a Trenčín mindenképpen kiesik.A bronzéremért a Nitra és a Spartak Trnava harcol, s érdekes lehet még a táblázat közepén a Ružomberok, a Slovan és a Košice csatája is az ötödik helyért. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?