Az utolsó tabu

A lavinát Andy Wood­ward, a Crewe Alexandra, majd a Bury egykor ígéretes védője indította el, amikor egy interjúban őszintén vallott arról, miként siklott félre futballkarrierje. A védőt 11 esztendős korában igazolta le a Crewe Alexandra, ám az edző, aki felfedezte, egyszersmind tönkre is tette. Barry Bennellnek számtalan tehetséget köszönhet az angol labdarúgás. Csakhogy a tréner szexuális ragadozóként használta ki a szárnyai alá vett gyermekek fölötti hatalmát, és évekig abúzálta őket.

Woodward elmondása szerint Bennell módszerei a zsarolástól a testi fenyítésig terjedtek, visszatérő elemként rendszeresen felemlegette a kisfiúknak, hogy nélküle semmire sem viszik majd. Az edző extravagáns háza először vonzotta a gyerekeket: volt ott a játékautomatától a biliárdasztalon át minden, amivel egy kisfiút el lehet bűvölni – Bennell legbizarrabb aduásza mégis az a majom volt, amely (vélhetően nem véletlenül) rendszeresen összepiszkította a gyerekek pólóját, hogy a „gondoskodó” Bennell már vetkőztethesse is a kisfiúkat, akik nem mertek ellenkezni.

Woodward vallomása után sorra jelentkeztek a további áldozatok: Steve Walters, Chris Unsworth és Jason Dunford egykori Crewe Alexandra- és Manchester City-játékosok megrázó tévéinterjúban beszéltek a történtekről. A 44 éves Unsworth gyakran egyszerre több meztelen kisfiút talált Bennell ágyában, őt magát pedig ötvennél is többször erőszakolta meg a pedofil edző. Dunfordot egy nyári táborban próbálta meg abúzálni a férfi, s amikor ő megütötte emiatt, a tréner a kispadra száműzte. Dunfordot az eset elriasztotta sportágtól, Unsworth viszont 16 éves koráig rettegett és tűrte az erőszakot, míg végül volt ereje elmenekülni. Profi golfozó lett belőle. 

Woodward ígéretes karrierje romba dőlt a bántalmazás utóhatásai miatt: pánikrohamai miatt abba kellett hagynia a futballt. Akkoriban ráadásul kevés megértésre számíthatott: a pánikroham mint olyan nemigen élt a köztudatban, a szexuális erőszakról pedig említést sem mert tenni egészen addig, amíg 1998-ban egy másik áldozat fel nem jelentette Bennellt. Akkor Woodward végre beszélt a történtekről – amelyeknek itt még korántsem volt végük. Bennell ugyanis – épp, amikor eligazolása után Woodward megszabadult volna tőle – udvarolni kezdett a fiú nővérének, mi több, feleségül is vette. Azzal pedig, hogy Woodward akkor beszélt a bíróságon, és nővérének is bevallotta a Bennell által elkövetett szörnyűségeket, a családja is széthullott.

Arra, hogy a nyilvánosság előtt is vállalni merje történetét, egészen 43 éves koráig gyűjtötte a bátorságot – és szerencsére könnyen lehet, hogy ő lesz az, akinek köszönhetően végre tiszta víz kerül a pohárba az angol futballban. Az ugyanis az első pillanattól fogva biztos: Bennell perverziói nem maradhattak teljes titokban annyi éven át. Egykori klubjaiban (Crewe, Manchester és Stoke City, Leeds United) most gőzerővel keresik a bizonyítékokat, bűntársakat és bármit, ami közelebb visz az igazsághoz. A cheshire-i rendőrséghez eddig 11 feljelentés érkezett Bennell és egy egyelőre meg nem nevezett másik edző ellen. Szintén a hatóságokhoz fordult David White és Paul Stewart, és úgy tűnik, az ő bátorságuk mind több áldozatnak ad erőt a kiálláshoz.

Az oknyomozó újságírók pedig – szerencsére – akcióba lendültek: az ügy kirobbanása óta már azt is bizonyítékokkal tudják alátámasztani, hogy nem Bennell az egyetlen pedofil a közegben. A Guardian munkatársai írták meg, hogy George Ormond, a Newcastle United egykori ifiedzője ellen is érkezett új feljelentés a Bennell-ügy kirobbanása után. Sokan szabályos pedofilhálózatot sejtenek a háttérben, amelynek működését segítette, hogy a klubok igyekeztek eltussolni az ügyeket.

Mind Ormond, mind Bennell ült már börtönben kiskorú bántalmazása miatt. Utóbbi most épp szabadlábon van. A szövetség tehát nyilvánvalóan tudott az ügyekről – jó kérdés hát, miért csak most jutott az illetékesek eszébe, hogy forródrótot hozzanak létre az egykori áldozatok számára. Egy okosan megtervezett felvilágosító kampány talán újabb esetek tucatjait előzhette volna meg.

S hogy mekkora szükség volna a futballvilág érzékenyítésére, azt mi sem mutatja jobban, mint hogy a szurkolók egy része azonnal beállt az áldozathibáztatók szekértáborába: ha Woodwardnak olyan komoly lelki törést okozott az abúzus, miért nem állt elő korábban a sztorival? Sokan egyenesen odáig mentek: az exfutballista csupán pénzhajhászás miatt találta ki az egészet. A játékosok közül többen elmondták: rettegtek attól, hogy környezetük homoszexuálisnak kiáltja ki őket, ha vallanak az erőszakról. 

A sport alapvetően patriarchális közeg. A labdarúgás viszont még ezen belül is kifejezetten hímsovinisztának számít, ahol burjánzik a homofóbia. Ugye, hallották már, amint Cristiano Ronaldót azzal „hecceli” az ellentábor, hogy homoszexuális? S ez nem csak a lelátón megy így: Tony Cascarino korábbi ír válogatott játékos úgy fogalmazott, az öltözők olyanok, mint valami perverz nudistakemping, a futballisták pedig egyszerűen túl éretlenek ahhoz, hogy a homoszexualitás kérdéskörét értelmesen kezeljék. Na nem mintha az elöljárók vagy a játékvezetők jobbak volnának: Alan Smith, a Crystal Palace korábbi menedzsere egyszer ki is fakadt: „Felvállalni, hogy meleg vagy, irtózatosan nehéz ebben a közegben. Részegeskedhetsz, verheted a feleséged – mindkettőt könnyebben elnézik. Nevetséges.”

Emlékezetes például az angol válogatott Graeme Le Saux 1999-es esete: amikor a Chelsea színeiben azért nem végzett el egy szabadrúgást, mert a Liverpool támadója, Robbie Fowler – utalva az egyébként házas Le Saux körül keringő pletykákra – saját hátsó felét mutogatta neki, a játékvezető Le Saux-nak adott sárga lapot időhúzásért. Le Saux kétgyermekes családapa, pályafutását mégis végigkísérte az állandó zaklatás. Ahhoz, hogy valakit homoszexualitással vádoljanak, elég néhány apróság. Le Saux ellen például azt hozták fel: antikvitásokat gyűjt. Fredrik Ljungberg korábbi svéd válogatottat is inzultálták, mert a közvélekedés szerint túlságosan extravagánsan öltözködött ahhoz, hogy heteroszexuális legyen. A középpályás nevetve azt felelte: valóságos bók ez neki, hiszen a legtöbb meleg barátjának kiváló az ízlése.

Az angol klubok szerencsére érzik, hogy tenni kell valamit. A hétvégén a Premier League játékosai szivárványszínű cipőfűzővel léptek pályára, a csapatkapitányok pedig ugyanilyen karszalagot viseltek. Az akció üzenete az volt: ideje végképp leszámolni a homofóbiával. Apró, de fontos lépés a hosszú úton, amelyen a labdarúgás szereplői az empátia és az elfogadás felé haladnak. Egy napon talán az utolsó tabu is végleg ledől.

Csepelyi Adrienn