Az újabb nagy glóbusz Vlhová következő célja

Vlhová
Pozsony |

Továbbra is karrierje egyik legfontosabb döntésének tartja az edzőváltást Petra Vlhová, a pekingi olimpia női műlesiklásának győztese.

Továbbra is karrierje egyik legfontosabb döntésének tartja az edzőváltást Petra Vlhová, a pekingi olimpia női műlesiklásának győztese.

Petra Vlhová kedden, közvetlenül Pekingből való hazaérkezése után tartott sajtótájékoztatót. Míg szűk egy éve, a nagy kristályglóbusz megszerzése utáni médiaeseményen szinte végig mosolygott, időnként még viccelődött is, ezúttal – vélhetően a fáradság és a maszkviselés miatt is – kevésbé tűnt felszabadultnak. Bár az is lehet, csak az ünneplés „viselte meg picit jobban. „Az aranyéremnek kijáró volt – jegyezte meg ezzel kapcsolatban Vlhová, részleteket nem árulva el.

Pályafutása első olimpiai medálját láthatóan nagy becsben tartja, a kijelölt újságírói 20 perc folyamán is végig játszott vele, alig-alig engedte el néhány pillanatra. „Minden nap, minden reggel egy kicsit más érzés olimpiai bajnokként ébredni. Egyre jobb. Még mindig ismételgetem magamban, hogy úristen, olimpiai bajnok vagyok – mondta Vlhová.

Hasonló, végtelen örömmel és hálával a hangjában beszélt edzőjéről, a svájci Mauro Piniről, aki a szezon előtt vette át az irányítását az őt vk-elsőségre vezető Livio Magonitól. „Karrierem legjobb döntése volt ez a váltás. Mauro új lökést adott a síeléshez. Sokat nevetünk együtt. Óriási támaszom, ha nem mennek a dolgok, még sosem volt ilyen erős ember mellettem, aki megért. Nekem fontos, hogy megbízhassak benne, hogy bizalommal fordulhassak hozzá. Tudtam, hogy nem akarok a korábbi edzőmmel maradni – szögezte le Vlhová.

Pini és az egész stáb egyértelműen a pozitív légkör megteremtésére helyezte a hangsúlyt az olimpián is. Ez pedig krízishelyzetben sem változott – akkor, mikor a szlovák alpesi síző a műlesiklás első futamában csak a 8. helyen zárt. „Csalódott voltam, hogy már meint csődöt mondtam, hogy megint nem sikerült az olimpián olyan teljesítményt nyújtanom, amire képes vagyok, kicsit sírtam is. De fantasztikus csapatom van, összefogtunk, mindenki azt ismételgette, milyen erős vagyok és meg tudom csinálni. Nagy szükségem volt a támogató szavakra, mert kicsit elhagytam magam, de nekik köszönhetően újra nekibuzdultam a második futam előtt – mesélte Vlhová, aki rengeteget dolgozik mentális edzőjével is. – Állandóan azt ismételgettem magamban, ez csak egy átlagos verseny. Mégha az ember ott legbelül tudja is, hogy ez nem így van, egész jól sikerült elhitetnem magammal az ellenkezőjét.

Most viszont már nyugodtan kimondhatja, hogy olimpiai bajnok. „De ugyanúgy fogok továbbra is versenyezni, ugyanúgy fog jönni a versenyek előtti stressz, és ugyanúgy lesz motivációm is – jegyezte meg Vlhová, aki válaszai során gyakorlatilag saját magát győzte meg utóbbiról. Eszébe juttatták a Mikaela Shiffrinnel való rivalizálását, a tavalyi összetettbeli vk-győzelmét, s máris ott fénylett a szemében a harci tűz. „Nagyon motivált vagyok, hogy újra megszerezzem a nagy kristályglóbuszt, szemben például a pekingi kombinációval, aminek a kihagyását nem sajnálom. A vk utolsó hónapjában még nagyon erős lehetek. A hátralevő versenyeken a gyorsasági számokban, lesiklásban és szuper-G-ben is indulni fogok – tette hozzá Vlhová, aki azért pár nap pihenőt engedélyez magának. – És végre eszek egy jót, mert már nagyon elegem van a kínai kajából.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?