Az U20-as világbajnokságig jutott a DAC tehetséges középpályása

Szolgai Máté.Ecuador

A szezont Somorján töltötte, majd ott volt Argentínában az U20-as világbajnokságon, hazaérve a felnőtt szlovák válogatott edzőtáborában találta magát, hogy néhány nap pihenő után már a DAC-nál jelentkezzen edzésre. Szolgai Mátéval pénteken beszélgettünk.

A korosztályos világbajnokság előtt rendre ott volt a szlovák válogatottban, a kerethirdetést megelőző összetartásra is meghívást kapott. Mennyire érezte, hogy utazhat majd a tengerentúlra?

Bíztam magamban előzetesen is, mert jól ment a játék a szezonban. Az edzőtáborban leginkább a szögleteket, a pontrúgás-variációkat gyakoroltuk. Ott már egyre inkább számoltam vele, mert azok között voltam, akik mindig részt vettek a gyakorlatokban. Aztán kihirdették az utazók névsorát.

Egy hosszú repülőút várt önökre. Milyen volt az utazás és a megérkezés?

Nagyon fárasztó volt, de jó instrukciókat kaptunk, hogy hogyan lehetne ezt a legjobban átvészelni. Kezdve azzal, hogy kaptunk az utazáshoz szükséges zoknikat, elmondták hogyan próbáljunk regenerálódni, hogy mikor aludjunk. Minden pontosan el volt tervezve. San Juanban laktunk, ahol hihetetlen, milyen fanatikusak voltak a helyiek. Már a buszunkat is várták, végig tapsoltak, integettek, mikor kiszálltunk, fényképeket szerettek volna készíteni velünk. Kicsit meglepődtünk, de annál nagyobb öröm volt ezt átélni.

Időközben befutott a somorjai csapattársa, Csóka Bálint is.

Nagyon nagy örömmel fogadtam, hiszen egy magyar csapattársam is lett a személyében. Sokat beszélgettünk, amíg kint voltunk. De az egész csapat nagyon jól egyben volt, nem mondhatnám, hogy akár mi vagy mások is külön vonultak volna. Jó volt a kapcsolat mindenki között.

Az első ellenfelük a Fidzsi-szigetek válogatottja volt. Ott volt a kezdőben, gólt lőtt, nyertek is. Elégedett volt a kezdéssel?

Készültünk rájuk, hiszen kijutottak a vb-re, de tudtuk, hogy nálunk lesz többet a labda, és mi fogjuk majd irányítani a játékot. Sikerült is nyernünk 4:0-ra, de szerintem több gólt is lőhettünk volna, nagyobb különbség volt a csapatok között.

Mennyire változtattak Ecuador, illetve az Egyesült Államok válogatottja ellen?

Szerettünk volna ellenük is mi dominálni. Folyamatosan kaptuk az anyagokat a videóelemzőktől, hogy minél alaposabban felkészüljünk rájuk. Ecuador ellen a gólommal meg is szereztük a vezetést, de utána egy könnyű gólt kaptunk a félidő végén. A szünet után úgy tűnt, mintha nem lettünk volna annyira koncentráltak, így sajnos 2:1-es vereség lett a vége.

Az USA ellen már eredménykényszerben léptek pályára, érezték a nyomást?

Nyomás az mindig van rajtunk, ez a foci velejárója, ráadásul elég sok néző is volt a meccseken. A hangulat nagyon jó volt, nyilván az ecuadoriaknak vagy az amerikaiaknak több szurkolójuk volt, hiszen nekik közelebb volt Argentína, de minket is biztattak, kiutazott néhány szülő. Előttük le a kalappal, megtették ők is, amit tudtak. Ez a légkör pluszmotivációt adott nekünk is. Az amerikaiak nagyon erősek, taktikailag nagyon felkészültek voltak. Nyerni szerettünk volna vagy legalább egy pontot szerezni, de ez nem jött össze. Sajnos jobb volt az ellenfél, 2:0-ra legyőzött minket.

Szolgai Máté.USA

Hogyan teltek a következő napok, amelyek a számolgatásról szóltak, hiszen a legjobb harmadikok közé még bekerülhettek?

Egy szabadnapot kaptunk, de utána folyamatosak voltak az edzések. Elég sok időt, 5-6 napot is kellett várakoznunk, míg újra pályára léphettünk. Közösen néztük a számunkra fontos meccseket. A kolumbiai válogatott Szenegál ellen a hosszabbításban egyenlített, már akkor is örültünk. Másnap pedig jött Uruguay meccse Tunézia ellen, ahol a dél-amerikaiaknak kellett nyerniük, szerencsére ez is sikerült, úgyhogy újra boldog esténk volt, hiszen összejött a továbbjutás.

A legjobb tizenhat között Kolumbia ellen búcsúztak a tornától.

Tudtuk róluk, hogy nagyon jó támadóik vannak, de lehetett volna esélyünk. Jobban kezdtünk a meccset mint ők, még az első félidő is 0:0-val ért véget, de utána öt perc alatt kaptunk három gólt… Kicsit mintha bent maradtunk volna az öltözőben, kihagyott a koncentráció és onnan már lehozták a meccset, csak a szépítésre futotta az erőnkből (5:1). Összességében viszont remek élményt és nagyon sok tapasztalatot adott ez a négy meccs és a kint töltött idő. Fel tudtuk mérni, hogy hol tartunk mi és hol tartanak más válogatottak. Szerintem mondhatni, felnőttszintű mérkőzéseket játszottunk, erőnlétileg, taktikailag és a gyors döntéshozatalban is nagyon magas szinten voltak. Nagyon örülök, hogy ott tudtam lenni.

Szinte még véget sem ért a vb, már jött a meghívó a felnőttválogatott edzőtáborába.

Szombaton értem haza, de már pénteken kihirdették a névsort, hogy kik lehetnek ott a válogatottal. Egy nap pihenő után már mentem is az összetartásra. Nagyon örültem, hogy egy ilyen lehetőséget kaptam. Olyan játékosokkal, akik ott voltak, nem mindennap találkozik az ember, én pedig velük készülhettem és valamit mindig el tudtam lesni tőlük. Mindenki nagyon barátságos volt, nagyon élveztem. Főleg taktikai edzések voltak, amikből szintén nagyon sokat lehetett tanulni.

Az edzőtábor végén kapott valamilyen visszajelzést a szakmai stábtól?

A végén beszéltek velünk, fiatalokkal. Dicséretet kaptunk, hogy jól edzettük, odatettük magunkat és azt mondták, csak rajtunk múlik, hogy a jövőben mikor kerülünk be újra a bővebb keretbe. Ha továbbra is úgy tudok, tudunk dolgozni, akkor mindenre megvan az esély.

Van most ideje pihenni?

Most kapok körülbelül egy hét pihenőt, aztán pedig Dunaszerdahelyen kezdem a felkészülést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?